A Honor jó ideje nem bonyolítja túl a csomagolást, a megszokott fehér dobozban érkezik a készülék, amelyben a készüléken, a sim-tűn és a töltőkábelen kívül semmi mást nem találunk. Ahogy a legutóbb sem, most sem kapunk töltőfejet, és már leírás sem kerül a dobozba, ami dícsérendőd olog, ne pazaroljuk a papírt, online minden megtalálható. A töltőfej pedig kardinális kérdés, nem kell a dobozba, ne pazaroljunk, ennyi.
A szériából nálunk legutóbb teszten járt Honor 70-hez képest túl sok változást nem fogunk látni amikor megpillantjuk szemből a készüléket. Nyilván a kávák valamennyivel keskenyebbek, de a kameralyuk például ugyanolyan. Ahogy azonban kicsit jobban megnézzük, látható, hogy már a kijelző mind a négy széle le van kerekítve, ami ennek köszönhetően így egy kecsesebb készüléket eredményez.
A szelfikamera meglepően jó fotókat lő
A 6.7 inches AMOLED kijelző felbontása 1200 x 2664 pixel (435 ppi), amely 1 milliárd szín megjelenítésére képes, a csúcsfényerő pedig az 1600 nitet is elérheti, ami igen szép eredmény. A maximum 120Hz-es képernyőfrissítést dinamikusan váltogatja a készülék, függően attól, mire használjuk éppen - természetesen a játék és a filmek jelentősen magasabb teljesítményen pörögnek mint a főmenü vagy épp egy ebook. A 3840Hz-es PWM fénytompítás biztosítja, hogy alacsonyabb fényerő mellett is villódzásmentes élményt kapjon a felhasználó.
Hátul a szériára jellemző két hatalmas kamerasziget található, amelyben egész komoly apparátus foglal helyet. A legkomolyabb objektív a 200 megapixeles ISOCELL HP3-as (Samsung által gyártott) egység, amely mellett egy 2 megapixeles mélységkamera foglal helyet a 12 megapixeles ultraszéles objektív társaságában. Ezzel 2160p felbontású képek és 4K-30fps, valamint 1080p-30/60fps videók készíthetők. Természetesen villanó is jár a fénylesők mellé, az optikai stabilizálás azonban nagy sajnálatunkra kimaradt, ez a Pro verzió kiváltsága. Előre egy 50 megapixeles ultraszéles szelfikamerát építettek be.
A hátsó kamerák kellően jól végzik a dolgukat, nem csak nappal, de este is. Ebben sokat segít a kiváló szenzor mellett az MI és a HDR is, amelyekkel sikeresen készíthetők részletgzdag képek még azoknak is, akik nem túl jártasak a fotózás világában. Az optikai képstabilizálás hiányát az elektronikus stabilizálás próbálja pótolni általában több mint kevesebb sikerrel. Összességében bőven megfelelő képminőséget kapunk, bár a telefotó azért időnként tud hiányozni.
200 megapixel baby!
A 161.9 x 74.1 x 7.8 mm méretekkel rendelkező készülék 183 grammot nyom a mérlegen, amellyel a könnyebb készülékek közé tartozik, használat közben is roppant kényelmes mind a méret, mind a súly. A hátlap a Honor Magic5 Lite esetén már megismert - nem a legcsúszósabb hátlapok közé tartozó - borítást kapta, nálunk sikeresen megúszta kézből kicsúszás nélkül a teszt alatti pár hetet.
A készülék bal oldala teljesen sima, felül egy mikrofon lyuk, jobb oldalt a hangerőszabályozó és a ki/be kapcsoló gomb, alul pedig a sim tálca, egy mikilyuk, a type-c 2.0 csati és a hangszóró(rács) kapott helyet. A kommunikációért a mobilhálózaton kívül a dual-bandes Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac/6 felel, ami mellett találunk GPS-t, gyorsulásmérőt, giroszkópot, iránytűt és ultrahang közelségmérőt. Az ujjlenyomatolvasás a képernyő alá van építve. Ez utóbbi abszolút megbízhatóan működik egyébként, a technológia gyermekbetegségei már messze a ködbe vesznek. A feloldást arcfelismeréssel is meg lehet oldani egyébként.
Jack csatit ugye már senki nem keresgél mostanában? :)
A borítás alatt egy felpimpelt Snapdragon 7 Gen 1 (1x2.5 GHz Cortex-A710 + 3x2.36 GHz Cortex-A710 + 4x1.8 GHz Cortex-A510 kapott helyet, amelyben a Cortex-A710-et 2,4 GHz-ről 2,5 GHz-re húzták a mérnökök, ezzel egy aprócska teljesítménynövelést érve el. A grafikus teljesítményért az Adreno 644 GPU felel. A Honor 90 nanoSIM-et kezel, ráadásul dualban (dual stand-by), tehát kettőt is egyszerre, memóriakártyával nem bővíthető a készülék. Azt talán már mondani sem kell, hogy 5G-vel tud a készülék kommunikálni.
A telefonban egy Li-Po 5000 mAh aksi kapott helyet, amelyet igen ritkán kellett töltenünk, az egy nap sima, de a két nap is abszolút kihozható, sőt ha tényleg csak telefonálásra és üzenetváltásra használjuk, simán megvan a négy nap is. A tápot 66 Watton adagolhatjuk a Honor 90-nek és azt is csak kábelen, vezetékmentes töltés ugyanis nem kapott helyet a készülékben. Visszatöltés azonban igen, kábelen 5 Wattal tudunk más eszközöket tápolni.
A Honor 90 Android 13-mal a fedélzeten érkezik, ami mellé MagicOS 7.1-et telepítettek. A nálunk járt teszkészülék 12GB RAM-ot kapott (létezik 16GB verzió is, ez azonban nagy eséllyel nálunk nem lesz elérhető), amely 7GB Honor RAM Turbo-val tovább növelhető. A teszkészülék háttértára 512GB, ebből létezik 256GB verzió is.
A kijelző minden széle lekerekített
Bár nem a legújabb Snapi dübörög a készülékben, az kijelenthető, hogy nem csak a mindennapi használatra elég bőven a teljesítmény, de a játékokkal sem akadnak gondok. Teszteltük természetesen az alapcímekkel, mint a Genshin Impact, a Call of Duty Mobile vagy a Free Fire, de ráeresztettük a legújabb Harry Potter játékot is, csakúgy mint a nemrégiben megjelent Farming Simulator 23-at, a Wreckfestet, a Honkai: Star Railt is, mindent akadály és akadás nélkül futtatott, legmagasabb grafikai beállításokkal is. Egy ideig nem lesz ezzel gond, annyi biztos.
A MagicOS 7.1 gyönyörűen fut, természetesen működő és fluid, semmilyen akadást nem tapasztaltunk, pedig hetekig használtuk és terheltük. A telefonálás hangminősége korrekt, a hívott felek visszajelzése szerint is, bár túl zajos helyen ne álljunk neki vele telefonálni. A filmnézés, csakúgy mint a játék, abszolút élvezhető, azonban nagy hátrányként értékeltük (a játékoknál is) a sztereó hangzás hiányát, ez azért hiányzik. A képminőség azonban kiváló.
Tűző napsütésben azért nem sikerült mindig tetten érni azt az 1600 nitet, bár ki lehet olvasni amit a képernyőn látunk, a kijelző azonban erősen tud tükröződni. Olvasható, látható a képernyő tartalma, de nem ilyenkor állnék neki horrort nézni rajta full sötét háttérrel. Amennyiben azonban nem a déli napsütésben próbáljuk ráerőltetni a tesztelői szélsőségeket, kategóriájában sokkal jobb az átlagnál. Ezt egyébként a DXOMARK tesztjei is megerősítették, a High-End kategóriában ugyanis az első helyet ítélték oda a kijelzőnek (megosztva a Google Pixel 7 és Google Pixel 7a készülékekkel).
Részletgazdag fotók lőhetők, főleg a HDR-nek köszönhetően
Nem kapunk azonban víz elleni védelmet, ahogy elméletileg por ellenit sem, azonban nyilván utóbbi nem olyan releváns, hiszen a normál használat nem azt jelenti, hogy eltemetjük az óceán homokjában, minden egyebet meg simán bír természetesen.
A Honor 90 a legtöbb androidos felhasználó számára igencsak ajánlható készülék, már ha az árcédulán át tud siklani. Képességeiben a felső kategória alját kóstolgatja több tekintetben (kijelző és kamera), éppen csak mindenből van egy kicsit kevesebb benne: gyengébb CPU, egy gyengébb kamera a telefotó helyett, egy hangszóró a kettő helyett. Viszont ezekkel mind lehet élni, hiszen ha filmezünk vagy játszunk, azt fülessel tesszük, a Snapdragon 7 Gen 1 meg még évekig bőven jó lesz mindenre - a készülék roppant fluid módon megy, nagyon jó az aksi és a legújabb Android fut rajta.
Az árcédula? Nos, az egy "picit" fájó, a Honor követi a már bevált 200 ezer feletti metódust a középkategóriában, az 512GB / 12GB 239.990 forintért lehet a miénk, a 256GB / 8GB 219.990 forintért vásárolható meg, mindkét verzió éjfekete, smaragdzöld és gyémántezüst színben. Hogy ennyit megér-e? Előrendelőknek nagy eséllyel igen,, ugyanis július 6-16 között Honor Pad X8 táblagép jár a készülék mellé.