Sokan örültek annak, hogy 50 év után ismét sikerült Amerikának elérnie a Hold felszínt az IM-1 küldetés során, ám az öröm nem tartott sokáig. Hamar kiderült, hogy a lander landoláskor felborult, emiatt egyes antennák nem a Föld felé néznek, ráadásul a napelemek egy része sem tud hatékonyan működni, mindezek miatt sokkal korábban fejezi be küldetését az Odüsszeusz.
Az Intuitive Machines illetékesei elárulták, hogy kétszer nagyobb sebességgel landolt a felszínen az eszköz a tervezettnél, és hat lábának egyike egy sziklába akadt. Továbbá azt is elismerték, hogy pénzt és időt takarítsanak meg, lerövidítették a leszállóegység repülés előtti tesztelését, amivel komoly kockázatot vállaltak. Mindezek mellett a mérnökök is hibáztak, ugyanis indulása előtt nem oldották ki az Odüsszeusz navigációjában fontos szerepet játszó lézeres távolságmérő manuális biztonsági zárját, ami így használhatatlan volt leszálláskor.
Fontos megjegyezni, hogy az Intuitive Machines 118 millió dollárt kapott a NASA-tól a CLPS (Commercial Lunar Payload Services) program keretében, melyet kifejezetten azért hoztak létre, hogy a magán űrvállalatokat támogassák Hold-missziókban. Azzal, hogy spóroltak a tesztekkel kockáztatták az egész küldetést.