A HP a következő években 6000 alkalmazottat tervez elbocsátani

2022. november 24.
51.7121
csirkee profilja, adatai
csirkee
Továbbra is szomorú, ami a technológiai vállalatok piacán folyik, ugyanis egy újabb nagy cég jelentette be, hogy a következő években létszámcsökkentést fog végrehajtani, miután a legfrissebb pénzügyi eredmények tekintetében muszáj megtakarításokba kezdenie.

A PC-gyártó HP a következő három évben 6000 alkalmazottat tervez elbocsátani, ezzel pedig több millió dollárt fog megspórolni. A tervek szerint 1,4 milliárd dollárt takarít majd meg a 2025-ös pénzügyi év végéig, részben azzal, hogy létszámát legalább 4000 fővel csökkenti, de 6000 fő a cél.

A HP körülbelül 51 000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte, a társaság legutóbbi pénzügyi negyedévében a bevétel több mint 11 százalékkal, 14,8 milliárd dollárra csökkent éves szinten. Mindezek után nem csak elbocsátások, de szerkezetátalakításba is kezd majd a vállalat, hogy pénzügyileg rendbe jöjjenek és a gazdasági recesszióból kilábaljanak. Az elmúlt hetekben több nagy vállalat is hasonló terveket jelentett be, köztük a Twitter, a Facebook és az Amazon is.
3 hozzászólás

Fikarc

10 hónapja, 3 hete és 1 napja

Sajnos ez az élet rendje.

válasz erre

Kisfaludy82

10 hónapja, 3 hete és 1 napja

**** világot élünk ezen a területen is...

válasz erre

Porthos

10 hónapja, 3 hete és 1 napja

Gratulálok nekik is. Lehet hogy egy kis átszervezéssel megoldhatók lennének a problémák - ha vannak.

válasz erre