Még februárban írtunk arról, hogy az Applenek durva bírsággal kell majd szembe néznie az Európai Bizottság vizsgálatát követően, ám akkor még "csak" 500 millió eurós büntetésről szólt a fáma, ezzel szemben a ma kiadott hivatalos közleményben már egy 1,84 milliárd eurós pénzbüntetés szerepelt. A vizsgálat még 2020-ban indult, amikor többek között a svéd Spotify bepanaszolta az Apple-t az EU-ban.
A cupertinói techvállalat ugyanis megtiltotta a zenei streaming szolgáltatóknak, hogy tájékoztassák az iPhone és iPad felhasználókat arról, hogy alkalmazáson kívül olcsóbban tudnak előfizetni a szolgáltatásra. Ezzel a lépéssel az Apple megsértette a versenypiaci törvényeket, amiért most komoly összeget kell fizetnie. Mindezek mellett pedig a vállalatnak engedélyeznie kell a szolgáltatóknak, hogy tájékoztassák felhasználóikat az olcsóbb előfizetés lehetőségéről.
Természetesen ezt a lépést már megtette az Apple, miután idén hatályba lép az EU digitális piacokról (DMA) szóló törvénye, ami miatt például az Apple Pay-t is meg kellett nyitnia más szolgáltatások számára is a vállalatnak. Tim Cook és csapata valószínűleg fellebbezni fog a döntés ellen és megpróbálják az 1,84 milliárd eurót egy kicsit lejjebb vinni.