Rekord összegű bevételről számolt be az Apple, miközben csökkentek az iPhone eladásai

2025. január 31.
4.8581
csirkee profilja, adatai
csirkee
Tim Cook, a vállalat vezetője a tegnapi nap során egy közleményben árulta el az Apple ünnepi időszakra vonatkozó pénzügyi beszámolóját, melyből kiderült, hogy a cég minden idők legjobb negyedévét zárhatta 124,3 milliárd dolláros bevétellel, azonban az iPhone eladásaiból származó bevételeiben kisebb csökkenés volt.

Az Apple 2024 utolsó negyedévében a Mac, az iPad és a szolgáltatások terén sikerült növelnie bevételeit, de a tavaly szeptemberben bemutatott új iPhone 16 széria a jelek szerint nem nyerte el a nagyközönség tetszését, ugyanis az okostelefon eladásokban kisebb csökkenés történt. A 124,3 milliárd dolláros bevétel 4 százalékkal jobb eredmény az egy évvel korábbihoz képest.

Az iPhone 16 Pro Max tesztünket itt lehet elolvasni.

Egyes elemzők szerint az embereket nem győzte meg a plusz Kameravezérlő gomb, sem az Apple Intelligence, miután a világ számos pontján továbbra sem érhető el a vállalat AI-funkciói, ráadásul sok velük a gond. Tim Cook mindezek ellenére bizakodó és úgy véli, hogy az embereket rá lehet venni a készülékfrissítésre az Apple Intelligence bevezetésére. A vezérigazgató továbbá azt is megerősítette, hogy idén áprilisban több nyelven is elérhetővé válik az Apple Intelligence.
közleményben árulta el az Apple ünnepi időszakra vonatkozó pénzügyi beszámolóját, melyből kiderült, hogy a cég minden idők legjobb negyedévét zárhatta 124,3 milliárd dolláros bevétellel, azonban az iPhone eladásaiból származó bevételeiben kisebb csökkenés volt.'>
3 hozzászólás

CharlieFirpo

1 hete és 3 napja

Döbbenetes vagyon már ez a cég is...

válasz erre

Fikarc

1 hete és 3 napja

Elképesztő pénzek mozognak. meglepett smiley

válasz erre

Gólem

1 hete és 3 napja

Kameravezérlő a világ legnagyobb baromsága.

válasz erre