Óriási bukó lehet a jövő kütyüjének kikiáltott Humane AI Pin készüléke

2024. május 22.
15.4821
csirkee profilja, adatai
csirkee
Imran Chaudhri és Bethany Bongiorno volt Apple-alkalmazottak tavaly novemberben mutatták be különleges okoseszközüket, a Humane AI Pin-t, mely elmondásuk szerint egyszer le fogja váltani az okostelefonokat, ám úgy tűnik a biznisz hatalmasat bukott, már a cég eladásán gondolkodnak.

A Humane AI Pin egy apró készülék, melynek gyakorlatilag nincs kijelzője, helyette egy mesterséges intelligencia asszisztens dolgozik, de az első tesztek alapján nem lett túl meggyőző az eszköz. Mindezek mellett melegszik és gyorsan le is merül, emiatt szinte senki nem kattant rá a fura okoseszközre. Emiatt a cég két vezetője már az eladáson gondolkodik, a Bloomberg értesülései szerint 750 millió és 1 milliárd dollár közötti összeget kérnének érte.

A vállalat korábban összesen 230 millió dollárnyi befektetést szedett össze, az AI Pin megjelenése előtt pedig 850 millió dollárra becsülték a cég értékét. Azt nem tudni, hogy most vajon mennyit érhet a Humane, de az alkotók ígéretet tettek arra, hogy okoseszközük minden hibáját ki fogják javítani. Azonban kérdéses, hogy ki szeretne egy ilyen céget megvásárolni.
mutatták be különleges okoseszközüket, a Humane AI Pin-t, mely elmondásuk szerint egyszer le fogja váltani az okostelefonokat, ám úgy tűnik a biznisz hatalmasat bukott, már a cég eladásán gondolkodnak.'>
4 hozzászólás

Kisfaludy82

11 hónapja,

De őszintén, mire számítottak? röhögő smiley

válasz erre

techiii

11 hónapja,

Értelmetlen az egész koncepció.

válasz erre

Porthos

11 hónapja,

Nahát.

válasz erre

CharlieFirpo

11 hónapja,

Egyáltalán nem látni bene a potenciált egyelőre. Lehet kicsit korán jött.

De mivel ez tartalomfogyazstásra alkalmatlan, így halálra volt ítélve.

válasz erre