Már csak néhány nap és végre hazatérhet a Starliner két űrhajósa

2025. március 12.
5.0461
csirkee profilja, adatai
csirkee
Sunita Williams és Butch Wilmore eredetileg csupán 10 napot maradt volna a Nemzetközi Űrállomáson, ám végül kénytelenek voltak kilenc hónapot a fedélzeten tölteni, miután kudarcba fulladt a Boeing Starliner missziója, melynek során az űrkapszula legénység nélkül tért vissza a Földre.

A NASA a napokban végre bejelentette, hogy az űrben rekedt két asztronauta március 16-án térhet vissza a Földre több mint kilenc hónapot követően, melynek során űrsétán is részt vett Williams és Wilmore. A két asztronauta a Crew-9 küldetés két tagjával fognak visszatérni, akik még szeptemberben érkeztek meg az ISS-re.

A Starliner és a Crew-9 legénységet fogja váltani március 13-án induló Crew-10 csapat, akik a floridai Kennedy Űrközpontból fognak indulni a SpaceX egyik Crew Dragon űrhajójával. Miközben Donald Trump szerint a NASA és annak leköszönő elnöke magára hagyta a két űrhajóst az űrben, Sunita Williams és Butch Wilmore egyáltalán nem érzik ezt, egy korábbi interjúban elárulták, hogy nagyon élvezték a hosszú küldetést és fel voltak készülve arra, hogy a pár napos missziójuk akár hónapokig is elhúzódhat.
tért vissza a Földre.'>
4 hozzászólás

Kisfaludy82

1 hete és 6 napja

Woooooow csak nem? röhögő smiley

válasz erre

Porthos

1 hete és 6 napja

Hosszúra nyúlt kiruccanás. röhögő smiley

válasz erre

inkognito

2 hete

Gondolom már örülnek.

válasz erre

Gondolom már rohadtul várják. Nagyon kemény a sztori. röhögő smiley

válasz erre