Magyar idő szerint szeptember 7-én reggel 6 óra 1 perckor landolt a meghibásodott Starliner űrkapszula, ami hatalmas sikernek mondható, ugyanis több szakértő is arra számított, hogy meg fog semmisülni. Az űrhajó különösebb fennakadások nélkül tette meg az útját a Nemzetközi Űrállomás és a Föld között, ahol végül az új-mexikói White Sands Űrállomás közelében ért földet.
Mind a NASA, mind a Boeing mérnökei elégedettek lehetnek a Starlinerrel, ami önvezető üzemmódban hagyta el az űrállomás dokkját, mely során 12 tolómotoros égést hajtott végre. A Föld légkörébe való belépése előtt sem voltak problémák, az egyik hajtómű nem működött megfelelően, de ez nem befolyásolta az űrkapszula landolását. A NASA és a Boeing emberei össze is szedték az űrhajót, amit most alaposan meg fognak vizsgálni és valószínűleg ez alapján fog mérlegelni az űrügynökség, hogy mi lesz a jövőben az együttműködésükkel.