Heteken belül bemutatkozhat az új ZenFone széria

2017. május 14.
3.8831
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az ASUS kapcsán még mindig ott tartunk, hogy a számítógépes szegmens kerül szóba elsőként, de az elmúlt években azért igencsak látványos módon törtek be az okostelefonok piacára, ahol hamar kialakították a saját stratégiájukat.

A tech óriás ugyanis a legtöbb modelljét az éppen aktuális ZenFone család alá sorolja be és azon belül néhány betűvel vagy a felhasználási célra utaló szóval választja el őket egymástól. Az első 1-2 generációnak még voltak komoly hibái, de az általunk is tesztelt ZenFone 3 és társai már egészen komoly piaci szereplőkké váltak.

Több forrás szerint a tajvani gyártó a hamarosan kezdődő Computex alkalmával mutatja majd be a ZenFone 4-es készülékek első vonalát. Konkrét nevekről is hallani, melyek közül a Zenfone 4 Max egy középkategóriás hardverrel és óriási akkumulátorral szerelt phablet lesz, míg a Zenfone 4 az átlagos, felsőkategóriás készülék lehet. A csúcsot vélhetően a Zenfone 4s jelenti majd, rengeteg memóriával, két kamerával és bivalyerős Snapdragon processzorral.
7 hozzászólás

Harder

8 éve, 8 hónapja és 4 napja

Kisfaludy82 írta:
Nincs olyan ok, amiért az ember Asus telefont venne. Legalábbis én egyet sem találok, akármennyire keresem.
Ráadásul fossák magukból pár havonta ezeket a telókat. Két éve még Zenfone se volt röhögő smiley most meg itt a 4.

válasz erre

Kisfaludy82

8 éve, 8 hónapja és 4 napja

Nincs olyan ok, amiért az ember Asus telefont venne. Legalábbis én egyet sem találok, akármennyire keresem.

válasz erre

Levi87

8 éve, 8 hónapja és 5 napja

Nem mernék venni ilyet. Semmivel sem bízom jobban benne, mint bármelyik kínai cuccban.

válasz erre

DarkZer0

8 éve, 8 hónapja és 5 napja

Fikarc írta:
Vettem Zenfone 3-at és nagyon megbántam. Eladhatatlan, a kutyának sem kell. Ha bemész vele egy mobilboltba, röhögve hajtanak el.

Úgyhogy óvatosan!
Detto így jártam szomorú smiley Pihen a szekrényben.

válasz erre

inkognito

8 éve, 8 hónapja és 5 napja

Előbb utóbb elfogják érni a szintet, de még sok időnek és fejlesztésnek kell eltelnie.

válasz erre

Fikarc

8 éve, 8 hónapja és 5 napja

Vettem Zenfone 3-at és nagyon megbántam. Eladhatatlan, a kutyának sem kell. Ha bemész vele egy mobilboltba, röhögve hajtanak el.

Úgyhogy óvatosan!

válasz erre

Harder

8 éve, 8 hónapja és 5 napja

Nem tudom komolyan venni telefongyártóként az Asust...

válasz erre