Hazánkban is elrajtolt az iPhone 14 széria

2022. szeptember 17.
33.4661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
marco profilja, adatai
marco
Pénteken sajtótájékoztató keretében indította el hivatalosan is a magyarországi iPhone 14 széria és az új Apple Watch órák értékesítését az egyik legnagyobb hazai Apple kiskeresekedelmi hálózat, az iStyle.

A bemutatón a cég regionális igazgatója, Gyarmati Csaba elmondta, hogy az új iPhone-ok megjelenése számukra mindig pirosbetűs ünnep, hiszen Magyarországon is nagyon kedvelik a felhasználók az Apple termékeket, a mobilszéria pedig nem meglepő módon kiemelten fontos számukra. Hozzátette:

Köszönjük a magyar Apple-vásárlók bizalmát, akik most meggyőződhetnek arról, hogy megérte várni. Az új készülékek amellett, hogy számos különleges innovációt tartogatnak, hasznos biztonsági funkciókkal is kiegészültek, és a leghosszabb iPhone akkumulátor-idővel rendelkeznek. Ahogy az egész világon, Magyarországon is óriási várakozás előzte meg a piaci megjelenést: idén itthon minden eddiginél nagyobb számban érkezett előrendelés az új iPhone 14 telefonokra.

Az iPhone 14 sorozat szeptember 7-én mutatkozott be, és a globális rajttal együtt tegnaptól hazánkban is elérhető az iPhone 14, iPhone 14 Pro, iPhone 14 Pro Max, valamint az Apple Watch Series 8. Az új Apple Watch SE szeptember 16-tól, az Apple Watch Ultra és az AirPods Pro szeptember 23-tól, az iPhone 14 Plus pedig október 7-től kapható a hazai üzletekben, így az iSTYLE boltokban is.

Az Androgeek kérdésére a cég képviselői elmondták, hogy a legnagyobb kereslet az új Mélylila (Deep Purple) színre volt idén, de a tavalyi Sierra Blure is nagyon keresett volt - az online shopban ezek nagy része már el is fogyott.

A szeptember 7-én tartott Apple Keynote eseményről itt írtunk bővebben, részletes készülékinformációkkal és magyar árakkal. iPhone 14 Pro Max és Apple Watch Series 8 tesztünk már folyamatban van, hamarosan bővebben is kifejtjük véleményünket róluk.
6 hozzászólás

Levi87

1 éve, 8 hónapja és 19 napja

Drága de sajnos kell, munkaeszköz.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 8 hónapja és 19 napja

Ez a rohadt euro ez nagyon megszivatott minket. Brutálisan drága mindegyik. szomorú smiley

válasz erre

inkognito

1 éve, 8 hónapja és 20 napja

Nekem már megvan az új, bár nem tőlük.

válasz erre

Fikarc

1 éve, 8 hónapja és 20 napja

Valamelyik nap meg az volt a hír, hogy nincs előrendelés. meglepett smiley Itt meg elkapkodták? meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 8 hónapja és 20 napja

Porthos írta:
Tök ****a csak nincs náluk semmiből semmi. röhögő smiley Minden elfogyott, talán egyféle telóból láttam készleten.
Nem ott kell venni... kacsintó smiley

válasz erre

Porthos

1 éve, 8 hónapja és 20 napja

Tök ****a csak nincs náluk semmiből semmi. röhögő smiley Minden elfogyott, talán egyféle telóból láttam készleten.

válasz erre