Fejlesztés alatt áll a Barbie folytatása

2024. december 15.
7.8961
csirkee profilja, adatai
csirkee
A 2023-as év kasszasikere a nyáron megjelent Barbie film volt, melyben Margot Robbiet és Ryan Goslingot láthattuk a főszerepben, melynek folytatása állítólag már korai szakaszban van, de a stúdió egyelőre tagadja, hogy készülne a Barbie második része, amin ismét Greta Gerwig dolgozna.

A The Hollywood Reporter információi szerint két forrás is megerősítette, hogy Greta Gerwignek és Noah Baumbachnak már van egy ötlete a Barbie 2. forgatókönyvére és el is kezdték fejleszteni a folytatást. A Barbie összesen 1,4 milliárd dolláros bevételt ért el, ennek ellenére a Warner Bros. továbbra sem jelentette be hivatalosan, hogy készülne a folytatás.

A film rendezője, Greta Gerwig korábban többször is úgy fogalmazott, hogy csak akkor lesz folytatása a Barbienak, ha lesz egy igazán jó ötlet. Úgy tűnik ezt most sikerült megtalálnia Gerwignek és Baumbachnak, akik már dolgoznak is a forgatókönyvön, amivel talán sikerül meggyőzni a stúdiót is. Margot Robbiet azonban nem valószínű, hogy látni fogjuk ebben a folytatásban, ugyanis jelenleg éppen a családalapításon dolgozik, másrészt pedig korábban elárulta, hogy nem szeretne ismét Barbievá válni.
4 hozzászólás

Fikarc

5 hónapja, 3 hete és 5 napja

Ennek max a nők fognak örülni.

válasz erre

inkognito

5 hónapja, 3 hete és 5 napja

Minek?!

válasz erre

CharlieFirpo

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Jajj.... röhögő smiley

válasz erre

Tommy

5 hónapja, 3 hete és 6 napja

Jesszusom. szomorú smiley

válasz erre