Érkezik iPad-re a Google Gemini alkalmazása

2025. május 08.
5.3272
csirkee profilja, adatai
csirkee
Ha eddig hiányoltad iPad készülékeden a Google mesterséges intelligencia alkalmazását, akkor mától már nem kell, ugyanis elérhetővé vált az App Store-ban a Gemini AI asszisztens, mely nem csak natívan fut tableten, de képes kihasználni az iPad osztott képernyőjét is.

A Google nagyot lépett előre, így azokban az országokban, ahol elérhető a Gemini, ott a mai naptól fogva elérhetővé vált iPadre a natív alkalmazás. A felhasználók regisztrációt követően már használhatják is. A dedikált megoldásnak köszönhetően több ablakot is megnyithatunk iPaden a Gemini mellett, ami megkönnyíti a feladatok elvégzését, miközben segítséget kérhetünk a mesterséges intelligenciától.

A Google tavaly iPhone készülékekre már elérhetővé tette a Gemini alkalmazást, de most már a tableteken is megtalálható. A vállalat célja, hogy a jövőben még szélesebb körben elérhetővé tegye chatbotját, hiszen a ChatGPT mellett elég nehéz labdába rúgni. Ráadásul nemrégiben derült ki, hogy a jövő iPhone készülékeibe be fogják építeni a Gemini AI asszisztenst - erről már voltak pletykák tavaly. Korábban szó volt arról, hogy az Apple az OpenAI chatbotját fogja integrálni mélyen operációs rendszerébe, de úgy tűnik a Google jobb ajánlatot adhatott.
2 hozzászólás

inkognito

3 hete és 1 napja

Valamiért a ChatGPT-t jobbnak találom.

válasz erre

CharlieFirpo

3 hete és 2 napja

Reméljük ez okosabb mint az Apple AI. röhögő smiley

válasz erre