A Fantasztikus négyes: First Steps (Első lépések) idén júliusban kerül majd a mozikba, Pedro Pascal, Vanessa Kirby, Joseph Quinn és Ebon Moss-Bachrach főszereplésével. Most pedig végre megérkezett az első előzetes, melyhez egy hosszabb felvezetést is tervezett a stúdió, így visszarepített bennünket a 60-as 70-es évekbe.
A történet egy alternatív hatvanas években fog játszódni, erről árulkodott már korábban az a fotó is, melyen bejelentették a szereplőgárdát, akik a jelek szerint a híres Holdra szállásban is részt vettek, erről árulkodnak az első képkockák. És feltűnik az egy hatalmas robot is, a Fantasztikus négyes egyik ellensége.