Továbbra sem tudni, hogy ki lesz a következő filmekben az új 007-es ügynök, ugyanis a producerek még nem döntöttek a megfelelő színész kiválasztása mellett, de rengeteg pletyka kering a filmes szakmában, sőt a tegnapi nap során több brit lap is tényként írta le, hogy Aaron Taylor-Johnson lesz a következő James Bond.
A Marvel színészének a neve nem először bukkan fel James Bond témában, ugyanis tavaly januárban is már arról pletykáltak, hogy ő lehet a franchise új főszereplője. A tegnapi nap folyamán több brit lap is azt állította, hogy Aaron Taylor-Johnson lesz a következő James Bond, ám a későbbiekben korrigálták a híreket.
James Bond szerepét nem ajánlották fel a színésznek, de állítólag a tárgyalások már folynak a két fél között. Mindez azt jelenti, hogy nagy az esélye annak, hogy Aaron lesz a következő 007-es ügynök, miközben Cillian Murphy neve is felmerült amióta az Oppenheimerrel nagy sikereket ért el, többek között Oscar-díjat is kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Az alkotók szeretnék minél előbb megtalálni az új James Bondot, ugyanis még az idén el akarják kezdeni a forgatási munkálatokat.