A vártnál kisebb a kereslet a 15 hüvelykes Macbook Air készülékekre

2023. augusztus 02.
19.5471
csirkee profilja, adatai
csirkee
Az idei WWDC eseményen jelentette be az Apple, hogy piacra dobják a régóta várt nagyobb kijelzővel ellátott MacBook Air laptopot, mely a jelek szerint nem úgy teljesít, ahogy azt sokan várták, ugyanis egyes pletykák szerint a júliusi szállítási volumen 50%-kal kevesebb, mint az eredeti becslés.

Ez akár jót is jelenthet sokak számára, hiszen ha valami nem megy, annak az árát általában csökkenteni szokták. A 15 hüvelykes MacBook Air indulóára jelenleg 629 990 forint, százezer forinttal drágább, mint a kisebb verziója. Bár sokan várták a nagyobb kijelzővel ellátott Air-t, a hírek szerint nem kapkodnak érte az emberek.

Ez köszönhető a jelenlegi inflációs környezetnek is, hiszen nem csak hazánkban nőttek meg az árak, de a világ számos országában is, és ilyenkor kevesebben költenek új laptopra. A Digitimes beszámolója szerint az ellátási lánc júliusi szállítási volumene 50%-kal kevesebb volt, mint azt korábban számolták. Egyes ügyfelek még a szállítmány mennyiségének csökkentését is kérik, hogy elkerüljék a front-end készlet felhalmozását.

Augusztus és szeptember folyamán ez változhat, hiszen kezdődik az iskola, ilyenkor többen vásárolnak új készüléket maguknak, az Apple valószínűleg fellendülésre számíthat a MacBook Air piacán.
4 hozzászólás

Ronalddo

4 hónapja, 2 hete és 1 napja

Azért az brutálisan sok.

válasz erre

CharlieFirpo

4 hónapja, 2 hete és 2 napja

De érdekes, azt hittem nagyon fog menni.

válasz erre

Porthos

4 hónapja, 2 hete és 2 napja

Nem ehhez vannak szokva.

válasz erre

betyár

4 hónapja, 2 hete és 2 napja

Kicsit beakcióznák már menne is.

válasz erre