Miközben a Samsung jelenlegi elnöke ismét a börtönbe kerülhet csalás és részvényárfolyam-manipuláció miatt, addig a vállalat igyekszik letörni az Apple szarvát. Egy nemrégiben megjelent videóban a dél-koreai gyártó gyakorlatilag odapörköl az Applenek, amiért még mindig nincs hajlítható kijelzővel ellátott készüléke, és azzal, hogy évek óta semmi innovációt nem hozott.
A 'Simon Says' nevet viselő reklám az Apple felhasználókat is fricskázza, amiért minden évben megveszik az új iPhone készülékeket, pedig semmi újat nem kapnak cserébe. Mindezek ellenére a számok mást mutatnak, hiszen 2023-ban az Apple átvette a vezetést a globális mobilpiacon, jóval több készüléket sikerült értékesíteniük, mint a rivális Samsungnak, akiknek manapság nem megy jól a szénája és talán ezzel a videóval sem fognak több embert meggyőzni arról, hogy az ő telefonjaikat válasszák.