Az Apple lenyomta a Samsungot, először vezeti a globális mobilpiacot

2024. január 16.
11.7341
csirkee profilja, adatai
csirkee
Sok év után sikerült legyőznie az amerikai techvállalatnak a dél-koreai konkurenciáját, így 2023-ban már az Apple a világ legnagyobb okostelefon-gyártó vállalata, ők szállították a legtöbb telefont tavaly, és sikerült elérniük a 20 %-os piaci részesedést - állítja az IDC piackutató cég.

Az Apple-nek mindösszesen 10 évébe telt, hogy a globális mobilpiac vezetője legyen, ugyanis 2013-ban még csak az első ötben sem szerepelt a vállalat, ma pedig már ők állnak az első helyen. 2023-ban több mint 234 millió okostelefont szállítottak le, ezzel szemben a Samsung "csak" 226,6 millió készüléket. Ezek alapján az Apple elérte a 20,1%-os piaci részesedést.

A harmadik helyet a Xiaomi foglalhatja el, a negyedik helyen az Oppo vállalat áll. Az előző évben az Apple volt az egyetlen vállalat az első háromból, akik növekedést tudtak elérni az előző évhez képest, miközben az okostelefonos piac zsugorodott, 2022-höz képest kevesebb készülék talált gazdára tavaly. Bár jelenleg az Apple áll az élen, ez bármikor megváltozhat lévén Kínában nagyon nehéz helyzetben van a cég a különféle szabályok miatt.
állítja az IDC piackutató cég.'>
3 hozzászólás

Porthos

9 hónapja, 1 hete és 2 napja

Ejha, nagyot mentek! meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

9 hónapja, 1 hete és 3 napja

Pedig a Samsungnál ott a sok filléres ócska **** is... A nagy részét az teszi ki.

válasz erre

Kisfaludy82

9 hónapja, 1 hete és 3 napja

Nagyon durva. Mondjuk a csöves Oppon jobabn meglepődtem. röhögő smiley

válasz erre