A NASA megadta az engedélyt Kapu Tibornak és az Ax-4 küldetés legénységének

2025. január 30.
4.9701
csirkee profilja, adatai
csirkee
Még a tavalyi év folyamán jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy Farkas Bertalan után újabb magyar űrhajós utazhat az űrbe, méghozzá Kapu Tibor, akit a HUNOR magyar űrhajósprogram keretein belül választottak ki és még idén tavasszal a Nemzetközi Űrállomásra fog utazni.

A NASA a napokban egy friss közleményben árulta el, hogy az Ax-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tiborral, megkapta a szükséges engedélyeket, hogy a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) látogasson. Az Axiom Space negyedik szervezett küldetése legkorábban 2025 tavaszán indulhat el a floridai Kennedy Űrközpontból a SpaceX Crew Dragon űrhajójával.

A négyfős legénység parancsnoka a NASA nyugalmazott asztronautája, Peggy Whitson lesz, a pilóta az indiai Shubhanshu Shukla, a két kutatóűrhajós pedig a magyar Kapu Tibor és a lengyel Slawosz Uznanski lesz. A közlemény szerint az űrhajósok 14 napot fognak az űrállomáson tölteni - korábban 30 napos küldetésről szóltak a hírek -, ez idő alatt több tudományos kísérletet is el fognak végezni.
választottak ki és még idén tavasszal a Nemzetközi Űrállomásra fog utazni.'>
6 hozzászólás

CharlieFirpo

1 hete és 4 napja

Újabb nemzeti büszkeségünk. mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

1 hete és 4 napja

Tök menő. mosolygó smiley

válasz erre

Kisfaludy82

1 hete és 4 napja

Majd ottragadnak fél évre... röhögő smiley

válasz erre

inkognito

1 hete és 4 napja

Jó rövid időre mennek.

válasz erre

Porthos

1 hete és 5 napja

Hajrá hajrá! mosolygó smiley

válasz erre

techiii

1 hete és 5 napja

14 nap nagyon kevés meglepett smiley

válasz erre