A redmondi óriási idén jelentette be, hogy milyen mesterséges intelligencia funkciókkal fogja felturbózni a Windows 11-et, ebbe tartozott a Recall névre keresztelt funkció, ami minden tevékenységet naplózott volna a számítógépen, ám a felhasználók felháborodása miatt módosítania kellett az alkalmazáson.
A felhasználóknál oly annyira kiverte a biztosítékot a Recall, hogy a Microsoft úgy döntött, egyelőre nem teszi elérhetővé a funkciót és kicsit át is dolgozza. A hírek szerint októberben válik elérhetővé majd a biztonságosabb Recall a Windows Insiders felhasználók számára, ugyanis több biztonsági változtatást hajtottak végre a programon.
A korábbi verzió a legtöbb kiberbiztonsági szakértő szerint nem volt elég megbízható, ugyanis a Recall nem rejtett el naplózáskor olyan érzékeny információkat, mint a jelszavak vagy a banki adatok. Szakértők szerint ennek köszönhetően egy rosszindulatú program segítségével kiberbűnözők akár ki is tudták volna nyerni ezeket az adatokat a számítógépekről. A Microsoft ezért úgy döntött, hogy változtat a beállításokon. A Copilot+ PC-ken nem lesz alapértelmezetten engedélyezve a Recall, ezen túlmenően pedig szükség lesz a funkcióhoz Windows Hello-ra, azaz arc- vagy ujjlenyomat-ellenőrzésre.