Még június elején írtunk arról, miszerint Oroszország úgy véli, hogy az iPhone készülékeken keresztül kémkedik az USA, most pedig hasonló okok miatt Kína megtiltja a kormányzati szerveknél dolgozókat, hogy Apple készülékeket használjanak, de más országok okostelefonjait is szeretnék kitiltani. A források szerint Kína szeretné csökkenteni a külföldi technológiától való függést és a biztonsági kockázatot.
Már nem először kerül tiltólistára az amerikai cég, 2019-ben Peking feketelistára tette az Apple-t és más külföldi termékeket a minisztériumok számára. Kínának egyelőre nem sikerült a külföldi technológiától elszakadnia, révén a több millió embert foglalkoztató Foxconn vállalat éppen olyan cégeknek dolgozik, mint például az Apple. Kína az Apple egyik legnagyobb piaca, bevételének közel egyötödét itt termeli, egy esetleges tiltás komoly károkat okozhat a cég számára, ám itt még nem tartunk.