A japán SLIM leszállóegység sikeresen elérte a Hold felszínét

2024. január 19.
11.6181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Újabb ország érte el a Hold felszínét, ugyanis ma magyar idő szerint 16:20-kor a SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) leszállóegység sikeresen landolt a Hold felszínén, melyet még tavaly szeptemberben indítottak útjára, ezzel pedig Japán történelmet írt.

A SLIM tavaly december végén állt Hold körüli pályára, majd szép lassan elkezdett közelebb kerülni a felszínhez, ma pedig el is érte. A Japán Űrügynökség (JAXA) élőben közvetítette az eseményt, ám a landolást követően nem adtak információt az egység állapotáról, így nem lehetett sokáig tudni, hogy sikeres volt-e a landolás vagy sem.

Egy sajtótájékoztatót követően megerősítésre került, hogy immáron Japán az ötödik ország, aki a világon elérte a Hold felszínét, korábban ez az Egyesült Államoknak, Oroszországnak (egykori Szovjetuniónak), Kínának és tavaly Indiának sikerült. A SLIM különféle tudományos rakományt is magával vitt, beleértve egy elemző kamerát és két holdjárót. A JAXA közölte, hogy az irányításközpont kommunikál a leszállóegységgel, fogadta a parancsokat és válaszolt is.

Azonban rossz hír is érkezett, a napelem egyelőre nem termel energiát, így a működés alacsony akkumulátor-üzemmódban folytatódik. A JAXA továbbra is gyűjti az adatokat, hogy még több információt tudjanak meg és később újabb sajtótájékoztatót fognak tartani.
indítottak útjára, ezzel pedig Japán történelmet írt.'>
3 hozzászólás

Porthos

1 éve, 5 hónapja és 20 napja

Mondjuk az még semmit nem jelent sajnos. De reméljök helyre áll a napelem.

válasz erre

Tommy

1 éve, 5 hónapja és 20 napja

Nah, már előrébb járnak mint az USA. röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 5 hónapja és 21 napja

Hát akkor ez félsiker tulajdonképpen.

válasz erre