Sikeresen útnak indult a Japán Űrügynökség holdi leszállóegysége és csillagászati műholdja

2023. szeptember 07.
4.9821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően a Japán Űrügynökség (JAXA) sikeresen elindította a Tanegashima Űrközpontból SLIM elnevezésű holdi leszállóegységét, valamint XRISM röntgencsillagászati műholdját, mely már el is foglalta alacsony Föld körüli pályáját.

Az eredeti tervek szerint még augusztus végén indították volna el a H-IIA űrrakétával a két egységet, ám akkor a rossz időjárási körülmények miatt el kellett halasztaniuk a kilövést, ám most éjszaka, magyar idő szerint 01:42-kor a rakéta a magasba emelkedett. A fedélzetén helyezkedett el a SLIM holdi leszállóegység, ami megkezdte útját a Hold felé, valamint egy műhold.

Ezzel pedig Japán lehet az ötödik ország a világon, akik sikeresen elérik a Hold felszínét, ám addig még sokat kell várnunk, ugyanis az indiaiakhoz hasonlóan, az ő leszállóegységük is lassan halad, a tervek szerint 3-4 hónap alatt ér el a Holdig. Ezt követően újabb egy hónapig fog Hold körüli pályán maradni, majd négy-hat hónappal az indítás után megkezdi a leszállást. Az egység a Hold felszínét fogja tanulmányozni.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

CharlieFirpo

1 éve, 10 hónapja és 16 napja

Valaki már kcisit komolyabban is belecsaphatna a lecsóba odafent...

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 10 hónapja és 17 napja

Oroszok felköthetik a kisgatyeszt..

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 10 hónapja és 17 napja

Nagyon menő!

válasz erre

Porthos

1 éve, 10 hónapja és 17 napja

USA meg az oroszok most igencsak toporognak az újonnan érkezők mellett... mosolygó smiley

válasz erre