A Gru lett az első animációs franchise, ami elérte az 5 milliárd dolláros bevételt

2024. július 15.
20.9031
csirkee profilja, adatai
csirkee
A napokban debütált a mozikban a negyedik Gru animációs film, mely továbbra is nagy sikert arat a mozikban, aminek köszönhetően a franchise elérte az 5 milliárdos bevételt, amivel olyan más sorozatokat is sikerült felülmúlnia, mint a Shrek vagy a Toy Story.

Az Illumination stúdió nemrégiben elérte a 10 milliárd dolláros mérföldkövet, akiknek olyan filmsorozatokat köszönhetünk, mint a Gru, A kis kedvencek titkos élete vagy éppen a Kacsalábon. Az animációs mesékkel foglalkozó stúdió évente csak 1-2 filmet készít, de ezek mindegyike nagy bevételt szokott hozni a jegypénztáraknál, de mindezek közül kitűnik a Gru franchise.

A Gru negyedik része már több mint 300 millió dollárt ért el világszerte és hamarosan elkészül a Minyonok harmadik része is, a stúdió ugyanis a minap bejelentette a premierdátumot. A Gru sorozat még 2010-ben indult az első résszel, ami közel 550 millió dollárt termelt világszerte. A folytatás már 975 millió dollár bevételt hozott világszerte, majd jött az első spinoff, a Minyonok, ami 1 milliárd dollár bevételt ért el. A Gru 3. pedig még ezt is túlszárnyalta az 1,03 milliárd dolláros bevétellel. Mindezek után nem lepődünk meg azon, ha a jövőben tovább bővül a franchise.
3 hozzászólás

Mordorer

10 hónapja, 2 hete és 3 napja

Uhhh az már combos! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

10 hónapja, 2 hete és 3 napja

Nem meglepő, a mesék mindig jól teljesítenek.

válasz erre

betyár

10 hónapja, 2 hete és 3 napja

Gyerekek imádják, ennél több nem is kell.

válasz erre