Jön a Minyonok 3., már a megjelenési dátumot is tudjuk

2024. július 12.
13.1641
csirkee profilja, adatai
csirkee
A Gru negyedik része nemrégiben debütált a mozikban, de a háttérben már készül a folytatás, egészen pontosan a harmadik előzményfilm, ugyanis 2027-ben érkezik a Minyonok harmadik része, mely a kis sárga, hangos és banánmániás karakterekre koncentrál majd.

Az első Minyonok előzményfilm még 2015-ben jelent meg és hatalmas sikert aratott, a folytatásra pedig viszonylag sokat kellett várni, ugyanis csak 2022-ben debütált a Minyonok: Gru színre lép, melyben Gruról is kaptunk egy kis előzménytörténetet. A korábbi projektekhez hasonlóan a Minyonok 3-at ismét az Illumination alapítója és vezérigazgatója, Chris Meledandri, valamint Bill Ryan készíti majd.

A teljes Gru-Minyonok franchise több mint 4,6 milliárd dollár bevételt hozott a pénztáraknál, így nem meglepő, hogy a történetet és a karaktereket sem akarja elengedni a stúdió. A Minyonok harmadik része 2027. június 30-ra tűzték ki az alkotók, így még egy kicsit várni kell rájuk. Arról nincsenek információk, hogy miről fog szólni, de minyonokból nem lesz hiány.
3 hozzászólás

Levi87

9 hónapja, 3 hete és 5 napja

Hajrá, várós!

válasz erre

CharlieFirpo

9 hónapja, 3 hete és 6 napja

Várom! mosolygó smiley Nagyon bírom őket. röhögő smiley

válasz erre

inkognito

9 hónapja, 3 hete és 6 napja

Óriási biznisz, nem meglepő.

válasz erre