A klímaváltozás hatásait már saját bőrünkön érezzük, hiszen nem csak egyre forróbbak a hőhullámok, de a viharok is egyre erősebbek, ami rengeteg kárt okoz és emberéletet kíván. A NASA szakértői megállapították, hogy az 1800-as évek óta nem volt ilyen meleg, de az is kiderült, hogy az adatbázisban szereplő utolsó öt legmelegebb július az elmúlt öt évben történt.
Az ügynökség további előrejelzései szerint a jövő év még melegebb lesz - ez köszönhető az El Nino jelenségnek is. A konferencia után nem sokkal kiadott közlemény szerint a július 0,24 Celsius-fokkal volt melegebb, mint a NASA eddigi rekordja szerint, amely 1880-ig nyúlik vissza, és 1,18 Celsius-fokkal melegebb, mint a júliusi átlaghőmérséklet 1951 és 1980 között. A szakértők szerint minél előbb lépni kell, mert mindez csak rosszabb lesz.