Huawei FreeBuds 4 teszt - open fit füles, aktív zajszűréssel
A Huawei az utóbbi időben ontja magából a mobilos és egyéb kiegészítőket, a gyártó lassan de biztosan bebetonozza pozícióját ebben a szegmensben is. Az órák mellett a fülhallgatók mezőnyében mutatkozik meg az erős jelenlét, folyamatosan érkeznek a frissített m...
A Huawei az utóbbi időben ontja magából a mobilos és egyéb kiegészítőket, a gyártó lassan de biztosan bebetonozza pozícióját ebben a szegmensben is. Az órák mellett a fülhallgatók mezőnyében mutatkozik meg az erős jelenlét, folyamatosan érkeznek a frissített modellek, és a többféle variáns bőven ad választási lehetőséget. Kicsit több mint negyed éve mutatkozott be a gyártó előző fülese, a Huawei FreeBuds 4i, amit határozottan ajánlottunk kiváló ár / érték aránya miatt. A most érkezett nagytestvér a húzósabb kategóriában indul, nem csak tudásában, de árazásában is. Hogy mit is takar ez pontosan, azt az alábbiakban részletezzük.

Rendelkezik ugyanis olyan képességekkel, ami akár a felsőbb kategóriába is célozhatná az eszközt, az árazáson pedig ez nem látszik meg, még akkor sem, ha ettől függetlenül nem mindenkinek lesz baráti a rajta függő árcédula. Na de ne rohanjunk előre, kezdjük a legelején! A szerény, egyszerű doboz túl sok csodát nem tartalmaz, benne van a tokjában pihenő füles, és természetesen egy Type-C töltő kábel is jutott még bele a különféle sheeteken (quick start, safety info, warranty) kívül.
Kialakítását tekintve ez az a széria, amely a sima agybedugós változatot takarja, nincs rajta gumiharang, ami az i és a Pro szérián megkönnyíti a használhatóságot sokak számára. Ennek ellenére igen jól marad a fülben, nem esik ki egykönnyen, bár nyilván egy komolyabb headbangelés során megadja magát, csakúgy mint a konkurens Apple AirPods például.

A töltőtok könnyen nyílik, stabilan tart, a fülhallgatókat pedig könnyen lehet ki-be tenni, egyáltalán nem problémás a használata - mint például a FreeBuds 4i esetében. Ez természetesen köszönhető az ügyes és jól balanszírozott mágnesezettségnek. Ez utóbbi egyébként olyan mintha kissé túl lenne tolva: ha egymástól néhány centire letesszük a bal és a jobb fülest, simán összepattannak egy idő után.
Ha alapbeállításokkal használjuk a fülest, a hangok teljesen átlagosak, a basszus nem fogja beszakítani a dobhártyánkat, a magas és közepes hangok abszolút középmezőnyt képviselnek és ezzel sok probléma nincs is, egész egyszerűen semmi nincs túltolva. Azzal már inkább, hogy bizonyos helyzetekben - például egy macOS géphez csatlakozva - applikáció híján nincs lehetőségünk állítgatni a képességeket és a minőséget. Gyorsan hozzátenném, természetesen ez más hasonló eszköznél is így van.

Fontos azonban, hogy a képességeit már minden különleges beállítgatás nélkül elérhetjük, így a fülbe dugva gyakorlatilag bármilyen rendszeren elérhetők például a fel / le simítással a hangerő szabályzás, a dupla koppal a szünet és start, vagy épp a nyomva tartással a telefonálás funkciói. Igen, a fent említett macOS rendszeren is, a dobozból kivéve. Eszközeinkhez párosítani rém egyszerűen lehet, a tok oldalán található gombot megnyomva a készülék felfedezhető, ahhoz gyakorlatilag bármi tud csatlakozni, amiben bluetooth van. Tehát minden.
A gyártó saját rendszerén ez még egyszerűbb: ahogy kinyitjuk a tokot, már dobja is fel a telefon hogy megtalálta az eszközt, csakúgy mint az Apple ökoszisztémában. A beállításokra szolgáló appban állítani tudjuk a zajszűrést, módosíthatjuk a gesztusokat, természetesen itt már elérjük a hangszínszabályozást is, úgyhogy tolhatjuk a basszust felfelé. Persze csak óvatosan, mert egy bizonyos szint felett képes magát nagyon elengedni és recsegősre veszi a figurát.

Zajszűréssel 2 és fél, zajszűrés nélkül 4 óra működésre képesek a fülesek a hivatalos adatok szerint, amit nagyjából alá is tudunk támasztani, percnyi eltérések voltak csak erre-arra. A teljes feltöltéshez egy óra szükségeltetik, a tokkal összesen közel egy teljes napnyi, egészen pontosan 22 órányi működést tudunk kicsikarni a FreeBuds 4-ből.
Összességében a tapasztalataink nagyon pozitívak, méltó vetélytársa az AirPodsnak, ami azért kiemelendő, mert az előző verziókról ez nagyon nem volt elmondható. Ez pedig bizony az árán is meglátszik: a Huawei FreeBuds 4 55 ezer forint környékén mocorog, ami nem kevés. Ár / érték arányban nem feltétlenül ezt ajánlanánk a gyártó termékei közül, de tény hogy aki megvásárolja, csalódni nem fog a működésében.

Hozzászólások
Direktor
5 éve, 6 hónapja és 6 napjaAzért kemény hogy drágább mint egy Airpods. 😮
Porthos
5 éve, 6 hónapja és 20 napjaWow de jók lettek a képek! 😮 Az aktív zajszűrésről azt írja a Huawei oldala hogy alkalmazkodik a fülhöz. Ez mit jelent pontosan, mit lehetett ebből észrevenni?
Fikarc
5 éve, 6 hónapja és 21 napjaJó ez a szín! A füles szerintem megér ennyit, ez a kategória ennyi és az aktív zajszűrés mindenképp nagyon jó.
techiii
5 éve, 6 hónapja és 21 napjaNem rossz, ez már kicsit jobban néz ki, de nekem még mindig nagy favorit az Apple. Ők magasra tették anno a lécet de már kezdik őket leelőzni.
Harder
5 éve, 6 hónapja és 22 napjaAkkor lesz ez igazán jó amikor a Harmony OS jobban elterjed.
Levi87
5 éve, 6 hónapja és 22 napjaDe jók a képek. 🙂 Apple használóként nálam kimarad de néha kezd telilenni a tököm az Airpods Próval, úgyhogy ha jön ebből idén újabb Pro, lehet hogy bevállalom.
Kisfaludy82
5 éve, 6 hónapja és 22 napjaNem rossz ez ennyiért. Ha tényleg Airpods konkurencia akkor ez ennyi.
Ronalddo
5 éve, 6 hónapja és 22 napjaHáááát... nagyon rezeg aléc. Jól néz ki, látom nem is olyan nagy a tok, elfér. De az ár... A 4i fele ennyi basszus...
TEchie
5 éve, 6 hónapja és 22 napjaUhh nagyon elszálltak a Huawei árak.🙁