Újabb emberi embrión készül génszerkesztést végrehajtani a tudomány, de ezúttal jogszerűen

2019. február 05.
5.2351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Ismét emberi embriók génszerkesztésébe kezd a tudomány, azonban a hatalmas botrányt kiváltott kínai tudós kísérlete után ezúttal a Columbia Egyetem egyik szakértője, Dieter Egli fogott hozzá a folyamathoz - méghozzá jogszerű keretek között.

Egli professzor állítólag ugyanazt a technológiát használja majd az emberi embrió génszerkesztése során, mint amit a nagy botrányt kavaró kínai kollégája is, ő azonban egy olyan genetikai rendellenességre szeretne ezzel megoldást találni, ami örökre eltörölhetné a vele született vakságot a Föld színéről.

Az illegális kínai kísérletekhez mérten Egli tervei szerint az általa szerkesztett emberi embrió nem születne meg, egy nappal a kísérlet után ugyanis megsemmisítésre kerülne - ami elég drasztikusan hangzik, hiszen egy emberi életről beszélünk -, miközben a munkát rengeteg szakértő és ellenőr figyelné.
kínai tudós kísérlete után ezúttal a Columbia Egyetem egyik szakértője, Dieter Egli fogott hozzá a folyamathoz - méghozzá jogszerű keretek között.'>
5 hozzászólás

Fikarc

5 éve, 7 hónapja és 20 napja

Nehéz téma ez, de a fejlődéshez szükséges, nincs mese.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 7 hónapja és 20 napja

[Tiltott felhasználó!]

Kisfaludy82

5 éve, 7 hónapja és 20 napja

Tulajdonképpen az dönit el hogy jogszerű vagy sem, hogy ez nem Kína... Gondolom.

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 7 hónapja és 20 napja

Járjanak sikerrel! Óriási lépés lenne!!!

válasz erre

Porthos

5 éve, 7 hónapja és 20 napja

Az a helyzet, hogy akárhogy is hangzik, ha ez kell a gyógyításhoz, akkor ez kell.

válasz erre