Nem olyan törékeny a Samsung Galaxy Fold, mint korábban gondoltuk

2019. szeptember 23.
3.4771
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Samsung első hajtogatható kijelzős okostelefonja, avagy a Galaxy Fold az eredeti tervek szerint már korábban megjelent volna, azonban az utolsó pillanatban olyan hibát találtak a koreaiak, aminek jóvoltából úgy törtek a készülékek, mint a ropi.

Emiatt a Samsung újragondolta az egész koncepciót, és most elérhetővé vált a Galaxy Fold legújabb generációja, mely végre a boltok polcaira is kerülhet, Zack Nelson pedig alaposan szemügyre vette az eszközt, ami már korántsem olyan törékeny, mint amilyennek korábban gondoltuk.

Mindezt jól bizonyítja az alább felvétel, melyen Zack a szokásos kínzásoknak veti alá az eszközt, és bár az összehajtható kijelzőről nagyon hiányzik a Gorilla Glass - gyakorlatilag körömmel lehet bele rajzolni, és már az első használatkor maradandó nyomok vannak rajta -, maga az eszköz, illetve a készülékház kifejezetten erős lett, hiszen meglepően jól tűrte az ellentétes irányú hajlítást. Mutatjuk inkább a kínzást:

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

TEchie

1 hónapja, 2 napja

Hát ez igen ****. Mi az a képernyő?

válasz erre

techiii

1 hónapja, 2 napja

Azért az nagyon gáz, hogy látszik ha össze van hajtva, akkor ott a rés a hajtásnál, ergó nem érnek teljesen össze a kijelzők.

válasz erre

Levi87

1 hónapja, 2 napja

És ezt így piacra dobják. Szánalmas.

válasz erre

inkognito

1 hónapja, 2 napja

Akkor csak sikerült megcsinálniuk.

válasz erre