Letesztelhetetlen a Samsung Galaxy Fold, mert pár nap után elromlik

2019. április 18.
3.6141
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár a megfizethetetlen árcédula miatt sokan úgy vélekedtek, hogy a Samsung Galaxy Fold minden téren precízen és minőségi formában valósítja meg a hajlítható kijelzős okostelefonok ideáját, azonban úgy tűnik, hogy az eszközzel valami nagyon nincs rendben.

Sorban érkeznek ugyanis a hírek a nagy és ismert magazinoktól, hogy hiába szerették volna letesztelni a Samsung Galaxy Fold okostelefont, az egy-két nap alatt teljesen tönkrement a kezük alatt, méghozzá mindenféle extrém vagy rendkívüli körülmény nélkül, kizárólag normál használat és tesztelés mellett.

A legtöbben arra panaszkodtak, hogy a készülék kijelzője mondta fel a szolgálatot, így elsőként a The Verge magazin hozta nyilvánosságra, hogy a telefon megjelenítőjén először kidudorodás keletkezett, majd gyakorlatilag a panel teljesen kettétört, aminek hatására az eszköz használhatatlanná vált - méghozzá már az első napon.


Hasonló negatívumot tapasztaltak a CNBC munkatársai is, akiknél a második napon tört ketté a telefon, de a Bloomberg csapatánál ugyanekkora intervallumban még a kijelző is befolyt, noha ők eltávolították a képernyőre húzott vékony gyári filmréteget, amit a Samsung szerint nem kellett volna, noha a másik két magazin tesztelője ezt meghagyva tapasztalta a problémákat.

Egyelőre a Samsung még nem reagált a történtekre, de minden tesztelőnek új készüléket adtak, így hamarosan kiderülhet, hogy csak gyári hibás eszközök voltak-e, vagy mindegyikkel ilyen probléma akad.


5 hozzászólás

TEchie

7 hónapja, 2 hete és 1 napja

Te jó ég! A nagy innovátorok ******'>*******!

válasz erre

rDAVE

7 hónapja, 2 hete és 1 napja

Oszt ez nem jött ki a teszten? Pedig eléggé reklámozták a samsung oldalán videóval, hogy 5 évnyi hajtogatást bír.

válasz erre

Porthos

7 hónapja, 2 hete és 1 napja

Elképesztő hogy így oda merték adni tesztre!

válasz erre

Harder

7 hónapja, 2 hete és 1 napja

Jáááááj de gáz!!!

válasz erre

betyár

7 hónapja, 2 hete és 1 napja

Ez ciki nagyon.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink