Komoly különbségek lehetnek a Huawei P10-ek között (UPDATE!)

2017. április 23.
6.1451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Huawei többször hangoztatta már, hogy néhány évben belül az okostelefonok piacát uraló Apple nyakára lépne, ami természetesen azzal is együtt járna, hogy az androidos piacon is ők lennének a legmeghatározóbbak.

Ehhez azonban kerülni kellene a nemrég felröppent hírekhez hasonló incidenseket, pláne, ha azoknak akkora jelentőségük van, mint jelen esetben. Kínai felhasználók vették ugyanis észre, hogy a benchmark eredményeken bizony nagyon komoly különbségek alakultak ki a belső háttér írási és olvasási sebességeit illetően.

UPDATE!

A Huawei PR-osztálya hivatalos közleményben reagált az ebben a hírben foglaltakra, amelyet ide kattintva olvashattok el!

Volt olyan modell, mely 250MB/s-os sebességet produkált és olyan is, ami 750MB/s-ra volt képes. A különbség a belső tárolók technológiájából adódhat, hiszen a jelek szerint néhány modellt eMMC 5.1-es chippel, néhányt UFS 2.0-val és egy adagot pedig UFS 2.1-es tárolóval láttak el.

Erre nemrég reagált is a gyártó és az elmondásuk szerint valóban az a helyzet, hogy eltérő technológiájú háttértárolókkal van dolgunk, melynek egyszerű az oka. Nem tudtak ugyanis elegendő mennyiségű gyors megoldást szerezni, vagyis a piac a hibás és azt is megemlítették, hogy a konkurensek is összejátszottak ellenük.
5 hozzászólás

technomancer

8 éve, 8 hónapja és 25 napja

Ez de gáz... wtf smiley

válasz erre

Kisfaludy82

8 éve, 8 hónapja és 25 napja

Uhh azért ez elég kemény. Ha igaz amit mond a Huawei ha nem.

válasz erre

Levi87

8 éve, 8 hónapja és 25 napja

Hát kapja be a Huawei. És még másra akarják fogni... Nevetséges.

válasz erre

Harder

8 éve, 8 hónapja és 25 napja

"Nem tudtak ugyanis elegendő mennyiségű gyors megoldást szerezni"

Most őszintén, ezt ki nem ****ja le???? Át lettek baszva a vevők és pont. Felháborító! Frankenstein smiley

válasz erre

CharlieFirpo

8 éve, 8 hónapja és 25 napja

Az nagyon durva! meglepett smiley Másoknál is van hogy x telefonba ez y telefonba az kerül (Samsung USA - EU telefonok pl), de gyakorlatilag nincsenek érezhető különbségek. Ha ilyen drasztikus különbség van a teljesítményben, az már árban is meg kéne látszódjon.

válasz erre