Két hullámban érkezhetnek ősszel az új iPhone készülékek

2020. augusztus 05.
5.9451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Azt már biztosan tudjuk egy ideje, hogy főként a járványhelyzet hatására az Apple kénytelen volt néhány héttel eltolni a legújabb iPhone modellek megjelenését, azonban úgy tűnik, hogy bizonyos típusokra még többet kell várnunk.

A legfrissebb értesülések szerint ugyanis az Apple azt tervezi, hogy két hullámban dobja piacra az iPhone 12-modelleket, hiszen köztudott, hogy legalább négy változatot is szeretnének készíteni az eszközből, melyeket nem engednének azonnal a boltok polcaira.

Elsőként ugyanis a két 6,1 hüvelykes kijelzővel szerelt darab (iPhone 12 és iPhone 12 Pro) bukkanhatna fel a kínálatban, majd további néhány hét eltolódással az 5,4 és a 6,7 hüvelykes variánsok (iPhone 12 és iPhone 12 Max) egyaránt megvásárolhatók lesznek. Mivel eleve csúszik az új típus érkezése, nem kizárt, hogy utóbbiakra csak valamikor novemberben számíthatnánk.
megjelenését, azonban úgy tűnik, hogy bizonyos típusokra még többet kell várnunk.'>
5 hozzászólás

techiii

4 éve, 5 napja

Nagyon meg van ez most kavarva.

válasz erre

Levi87

4 éve, 6 napja

Nem baj, lesz időm gyűjtögetni. röhögő smiley

válasz erre

betyár

4 éve, 6 napja

Ezek még csak pletykák, majd meglátjuk.

válasz erre

TEchie

4 éve, 6 napja

Jól megkavarja idén az Apple a dolgot. Amióta eleve két verzió van, már fura nekem, de a négy... Ugyanabból... Ehh...

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 6 napja

Jó sok verzió lesz belőle, rendesen meg van kavarva. meglepett smiley

válasz erre