Az Apple megerősítette, hogy a tervezettnél később kerül forgalomba az iPhone 12

2020. július 31.
6.1131
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A sorozatos pletykák után az Apple végre hivatalosan megerősítette, hogy idén nem a szokásos menetrend várja majd az iPhone-rajongókat abban az esetben, ha szeretnének készüléket cserélni.

Luca Maestri, a cég pénzügyi igazgatója ugyanis elmondta, hogy miután az Apple tavaly szeptember végén már elindította az akkor éppen aktuális iPhone-generációt, addig az idei esztendőben ehhez mérten csak néhány héttel később lesz elérhető az iPhone 12-sorozat, tehát a legkorábban is csak október magasságában számíthatunk rá.

Ezzel a döntéssel az Apple harmadik negyedévének eredményei bizonyára katasztrofálisak lesznek, hiszen minden évben az új iPhone-modellek emelték meg a bevételeket, idén azonban teljesen érthető okokból erre csak a későbbiekben kerülhet majd sor, de hogy pontosan mennyivel később, az még a jövő zenéje.
4 hozzászólás

Levi87

1 hete és 6 napja

Nem baj legalább tudok gyűjteni rá!

válasz erre

techiii

1 hete és 6 napja

Kisfaludy82 írta:
Minden évben így adják ki. Nem október lesz az, hanem november. És semmi nem lesz katasztrofális, karácsony előtt olyan hiány lesz belőle, mint minden évben.
De ők a harmadik negyedévről beszélnek a hírben, nem a karácsonyiról, azaz a negyedik negyedévről.

válasz erre

Kisfaludy82

1 hete és 6 napja

Minden évben így adják ki. Nem október lesz az, hanem november. És semmi nem lesz katasztrofális, karácsony előtt olyan hiány lesz belőle, mint minden évben.

válasz erre

betyár

1 hete és 6 napja

De tavaly is így volt. Szeptemberben bemutatták és október elején érkezett a boltokba.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink