Hivatalos: James Gunn rendezi a Suicide Squad folytatását, megkaptuk a The Batman premierdátumát is

2019. január 31.
5.8211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Hihetetlenül mozgalmas órákon van túl a DC, lévén több projektjükhöz is kaptunk megjelenési dátumot, és olyan bejelentés is érkezett, amit bár rebesgettek korábban, mégis abszolút meglepett minket a hivatalos bejelentés.

Egyrészt lelepleztek egy vadonatúj filmet, a DC Super Pets névre keresztelt alkotást, melynek kapásból ki is tűzte már a Warner Bros. a premierét - 2021. május 21-én vehetünk rá jegyet majd a moziban, már ha minden a tervek szerint alakul, persze. Ez egy animációs film lesz egyébiránt, amiben a képregényekből már jól ismert Legion of Super-Pets fog főszerepelni - kvázi különféle szuperállatok kerülnek fókuszba, nevezetesen Krypto, Ace the Hound, Bat-Hound és Streaky.

Ennél egy fokkal izgalmasabb adalék, hogy végre valahára, hosszas huzavona után kikiáltották a nagyvilágba a Matt Reeves által felügyelt The Batman film premierjét a nagyvilágba, ez egy hónapra rá, azaz 2021. június 25-én esedékes. Ráadásul Ben Affleck helyett hamarosan egy új színész fogja megtestesíteni kedvenc szuperhősünket.

Végül, de nem utolsó sorban, a Suicide Squad folytatása kapcsán jöttek a legérdekesebb információk. Kezdjük élből azzal, hogy megerősítették a korábbi pletykákat, miszerint a Marveltől menesztett James Gunn fogja írni és rendezni az alkotást, viszont a nemes egyszerűséggel "The Suicide Squad" címen futó film nem biztos, hogy hagyományos folytatás lesz. Ennek megjelenésére 2021. augusztus 6-án számíthatunk.

Mint látjátok, masszív információbombát dobott ránk a DC, viszont az már eléggé sajnálatos, hogy az az önálló Batman-film, amivel már évek óta szenvednek, nemhogy még idén, de még jövőre sem fog kijönni. Reméljük megéri a várakozást.
4 hozzászólás

Gólem

5 éve, 8 hónapja

Na végre, remélhetőleg talpra áll ez a franchise is, sokkal jobban szeretem mint a Marvelt.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 8 hónapja

Abszolút nem illett a szerepre Affleck. Örülök hogy megy, viszont az azért elég **** hogy mióta Batman filmeket nézek, már az ötödik vagy hatodik színész jön. Pedig nem vagyok öreg.

válasz erre

marco

5 éve, 8 hónapja

A legjobb dolog ami történhetett a DC filmekkel, hogy a Marvel filmektől kirúgták James Gunnt. mosolygó smiley

válasz erre

inkognito

5 éve, 8 hónapja

Várható volt h a DC lecsap Gunnra.

válasz erre