Az Intel már tavaly tudhatott processzoraik súlyos sérülékenységéről

2018. január 05.
1.9851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Óriási botrány robbant ki előbb az Intel, majd a többi processzorgyártó háza táján, miután kiderült, hogy egy tervezési hiba miatt elképesztő biztonsági rés található a legtöbb CPU-ban, amihez kapcsolódóan a Microsoft tegnap már egy vészfrissítéssel reagált.

A Business Insider információi szerint azonban az Intel már hónapok óta tudhatott erről a drasztikus hibáról, ellenben mégsem cselekedtek korábban, konkrétan megvárták, amíg kiborul a bili, ami napok kérdése volt azután, hogy az Alphabet részeként működő Google Project Zero feltárta a problémát, és ezt jelezte is az Intelnek.

Minderre állítólag már tavaly nyáron sor került, amit az Intel tagadott, azonban az eset kapcsán igencsak különös egybeesés, hogy a cég vezérigazgatója nem sokkal ezt követően több millió dollárnak megfelelő céges részvényt adott el, amit akkoriban senki sem értett - hiszen ki akarna a csúcson kiszállni -, a történtek függvényében azonban elég nyilvánvaló lépés volt.

Brian Krzanich ugyanis vélhetően tudta, hogy a botrány elkerülhetetlen, és bár az Intel tagadja, hogy a kettőnek köze lenne egymáshoz, sőt a Gizmodo szintén személyes indíttatásról ír, ellenben a történtek így is kellemetlen összefüggésbe hozhatók egymással.
egy vészfrissítéssel reagált.'>
3 hozzászólás

TEchie

6 éve, 9 hónapja és 27 napja

Hát ha sikerül bizonyítani az összefüggést, kemény bajban van az emberünk.

válasz erre

VDemon

6 éve, 10 hónapja

Na ebből is fincsi sztori lesz. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 10 hónapja

******'>*******. meglepett smiley Nincs összefüggés? Hagyjuk már! röhögő smiley

válasz erre