A Microsoft vészfrissítéssel reagált az utóbbi évek legnagyobb CPU-botrányára

2018. január 04.
2.5941
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Tegnap robbant a bomba az Intel háza táján, miszerint a gyártó egy olyan súlyos tervezési hibát követett el processzoraival, aminek következtében rosszindulatú programok annyire könnyen hatolhatnak át számítógépünk védelmén, mint forró kés a vajon.

A hiba miatt így bármelyik számítógép sebezhetővé vált, pláne annak fényében, hogy később kiderült, nem gyártóspecifikus a probléma, mert az Intel mellett állítólag az AMD és az ARM is elvétette azt a súlyos tervezési hibát, amely támadási felületet ad bármelyik gépnek.

Mivel valóban komoly problémáról van szó, a Microsoft is reagált a történtekre, ezáltal a redmondi óriás egy vészfrissítést adott ki a Windows operációs rendszerekhez, melyek Windows 10 alatt automatikusan települni fognak még ma, a Windows 7-et és Windows 8-at futtató masinákra pedig jövő kedden érkezik majd meg, ez azonban még nem elegendő, hiszen az érintett hardvergyártóknak is foltozniuk kell a réseket.

Bár a gyors reagálás összességében jó hír - pláne biztonsági szempontból -, azonban a frissítés telepítése egy kis kellemetlenséggel is együtt jár, történetesen ugyanis a telepítést követően akár 30 százalékkal is belassulhatnak tőle számítógépeink.

Az Intel szerint, aki nem használta ki eddig számítógépe minden erőforrását, az a lassulást nem igazán érzi majd, de a gamerek már most fonják a hajukat a dolog hallatán.
4 hozzászólás

Harder

6 éve, 9 hónapja és 7 napja

Na a nagyképű Intel. Gratulálok. Nagy arc helyett kellett volna néhány mérnök aztán kész.

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 9 hónapja és 7 napja

Az évtized botránya van kibontakozóban. Nagyon kemény ez.

válasz erre

inkognito

6 éve, 9 hónapja és 7 napja

Ma reggel olvastam erről és egyszerűen kiakadtam. Botrány amit az intel művel. Bár ha mindenki benne van a buliban akkor meg főleg kiakasztó.

válasz erre

VDemon

6 éve, 9 hónapja és 7 napja

Na ez a durva sztori! meglepett smiley Jól indul 2018. wtf smiley

válasz erre