A deepfake videók 96 százaléka pornó

2019. október 09.
8.3801
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A deepfake kamuvideók a kibervilág egyik legnagyobb problémáját jelenthetik a jövőben, amivel szemben több frontos háború zajlik éppen, így Kaliforniában például már törvényekkel próbálják szabályozni ezeket a felvételeket.

Nem véletlenül, hiszen az MI-közreműködésével generált mozgóképek annyira realisztikusak, hogy még a kamuvideók is teljesen hihetőek, ami a Deeptrace legutóbbi felmérése szerint főleg a pornókedvelőknek jelenthet problémát, ahol bár nem éppen az arcok a legfontosabb elemek, ugyanakkor a cég kutatása alapján a deepfake videók 96 százaléka még pornó, tehát nagyon kevés a politikai és egyéb célra készített felvételek mennyisége.

A kutatás során közel 15 ezer deepfake videót néztek meg a szakértők - ami a tematika alapján nem lehetett olyan megerőltető munka -, akik úgy számoltak, hogy a felvételek 96 százaléka esett a pornóvideók témakörébe, amikor híres emberek arcát másolták engedély nélkül pornószínészek vagy színésznők testére, sőt azt tapasztalták, hogy ezekre a hamisítványokra ma már komplett iparág épült fel.
törvényekkel próbálják szabályozni ezeket a felvételeket.'>
4 hozzászólás

inkognito

4 éve, 10 hónapja és 7 napja

Nem semmi.

válasz erre

rDAVE

4 éve, 10 hónapja és 8 napja

Levi87 írta:
De durva! röhögő smiley Akkor tuti a magyar politikus is kamu. röhögő smiley
Csak szeretné. röhögő smiley Ha valami őszinte jön magyar politikustól, akkor az a szex és drog videók, minden más deepfake. röhögő smiley

válasz erre

Levi87

4 éve, 10 hónapja és 8 napja

De durva! röhögő smiley Akkor tuti a magyar politikus is kamu. röhögő smiley

válasz erre

Gólem

4 éve, 10 hónapja és 8 napja

Mint minden a világon. röhögő smiley Minden 96%-a pornó. röhögő smiley

válasz erre