2020-ban juthat a Holdra India a Csandrajáan-3 űrszondával

2019. november 18.
5.7971
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Elég kemény hónapokon van túl India abból a szempontból, hogy kis híján sikerült Holdra szállniuk, ám végül elvesztették a kapcsolatot a Vikram leszállóegységgel és a hozzátartozó Csandrajáan-2 űrszondával.

Az ISRO, avagy az indiai űrügynökség azonban már a Csandrajáan-3 űrszondán dolgozik, amely csak és kizárólag egy holdjárót és egy leszállóegységet tartalmazna, mivel már van a nemzetnek olyan szondája, ami a Hold körüli pályán tevékenykedik. Egyébiránt a Vikram leszállóegységet azóta sem sikerült megtalálni.

Az új leszállóegység azonban jóval erősebb lábakat kaphat, így nagyobb sebesség mellett is képes lenne abszolválni a leszállást, így elkerülendő, hogy ismételten probléma merüljön fel a landolásnál. A The Times of India magazin értesülései szerint 2020 novemberére szól a projekt határideje, szóval nem kizárt, hogy ekkor már útnak indítják a nagy utazást.
5 hozzászólás

login_password

4 éve, 8 hónapja és 24 napja

rDAVE írta:
Abból fedezik, amit a tiszta levegőért fizetnek az indiaiak.
Ott a pont.

válasz erre

rDAVE

4 éve, 8 hónapja és 24 napja

Abból fedezik, amit a tiszta levegőért fizetnek az indiaiak.

válasz erre

Porthos

4 éve, 8 hónapja és 24 napja

Komoly tervek! meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

4 éve, 8 hónapja és 24 napja

Hihetetlen hogy az az ország ilyenekkel foglalkozik...

válasz erre

inkognito

4 éve, 8 hónapja és 24 napja

Huuuu az nagyon közel van.

válasz erre