Továbbra sem találja a NASA az indiai Vikram leszállóegységet a Holdon

2019. október 25.
7.6091
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) űrszondája ismét elhaladt a Holdnak azon pontja felett, ahol elviekben az indiai Vikram leszállóegységet kellett volna megtalálniuk, azonban csak úgy, mint szeptemberben, úgy most sem sikerült meglelni.

Az előző hónapban az árnyékok alakulása miatt nem sikerült megtalálni, most azonban Noah Petro, az LRO projekt egyik tudósa úgy véli, hogy vagy ismételten a megvilágítás játszik közre, és ezért nem tudják kiszúrni a készüléket, vagy az is lehetséges forgatókönyv, hogy egész egyszerűen nem jó helyen keresik a leszállóegységet.

Hozzátette, hogy amíg nincsenek információik, hogy merre lehet a kütyü, addig nagyon nehéz feladatuk lesz azzal kapcsolatosan, hogy megtalálják a Vikram leszállóegységet. Körülbelül egy hónap alatt ér körbe az LRO a Hold körül, ennek értelmében pedig legközelebb novembeben tudnak ismét kísérletet tenni annak érdekében, hogy megleljék az indiaiak leszállóegységét.
Vikram leszállóegységet kellett volna megtalálniuk, azonban csak úgy, mint szeptemberben, úgy most sem sikerült meglelni.'>
3 hozzászólás

techiii

4 éve, 9 hónapja és 19 napja

És ha össze tört?

válasz erre

CharlieFirpo

4 éve, 9 hónapja és 20 napja

Miért olyan fontos megtalálni nekik? meglepett smiley

válasz erre

Porthos

4 éve, 9 hónapja és 20 napja

Hát ezt jól elhagyták! röhögő smiley

válasz erre