Zöld szeme és fluoreszkáló ujja van a kínai génszerkesztett majomnak

2023. november 11.
20.9961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Egy kísérleti vizsgálat során egy kínai kutatócsoport sikeresen segített egy majomnak olyan utódot világrahozni, akinek teste őssejtek nagy részéből áll, aminek következtében a kis majomnak zöld szeme lett és a sötétben világító ujjai - a kutatók szerint ez áttörésnek számít a géntechnológia fejlődésében.

A kutatók már évek óta kísérleteznek géntechnológiával, hiszen ezzel az eljárással akár gyógyíthatatlan betegségeket is lehetne gyógyítani. Ezért számít óriási áttörésnek a kínai kutatók által végzett kísérlet, melynek során most először hajtottak végre ilyet egy főemlősön. A kutatók az őssejteket zöld fluoreszcens fehérjével jelölték meg, emiatt lett zöld szeme és fluoreszkáló ujjbegyei a majomnak.

A majom sejtjei két különböző forrásból, vagyis két külön majomembrióból származtak. Genetikai tesztekkel és más technikákkal igazolták, hogy az őssejtekből származó sejtek a majombébi testének jelentős részét alkotják. A tudósok úgy vélik, hogy ahhoz, hogy ezek az őssejtek hozzájárulhassanak a majmok csecsemőinek fejlődéséhez, nagy számuknak a kezdetektől fogva túl kell élniük és növekedniük kell. A kísérlet során 12 terhesség volt, melyből hat élveszületéssel végződött.


4 hozzászólás

CharlieFirpo

1 éve, 7 hónapja és 12 napja

Aztán majd jön a Majmok bolygója...

válasz erre

Fikarc

1 éve, 7 hónapja és 12 napja

Atyaég! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 7 hónapja és 13 napja

Fura hogy klónozni nem lehet, genetikailag módosítani meg igen. meglepett smiley Értem én hogy szent a cél, de akkor a klónozásnak is engedélyezettnek kéne lennie....

válasz erre

Porthos

1 éve, 7 hónapja és 13 napja

Ijesztő hogy már ilyen is van, de megértem az okot.

válasz erre