Windows Phone 8.1 GDR1: mire számítsunk?

2014. július 28.
6531
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
Kezdenek kiszivárogni a hírek a Windows Phone 8.1 első nagyobb frissítéséről, melyet a fejlesztői előnézet program résztvevői elvileg már augusztusban megkaphatnak.

A Windows Phone 8-as eszközök nagy része ugyan még mindig nem kapta meg a 8.1-es frissítést (és a mellé járó firmware frissítést), több dolog kiszivárgott már a rendszer GDR1-es frissítését illetően.

Íme amit eddig tudunk a frissítés által hozott újításokról:

Mappák támogatása: korábban a Microsoft véletlenül elérhetővé tett egy tudásbázis cikket arról, hogy hogyan hozhatunk létre (az operációs rendszer - és nem alkalmazás - által támogatott) (csempe)mappákat. A funkció lényege, hogy ha egy csempét egy másikra dobunk, akkor már kész is a mappánk: ennek a vizuális megjelenéséről azonban nem tudunk még sokat (vagyis hogy mi történik, mikor rákoppintunk egy mappára: "nyílik" egy új kezdőképernyő a mappában lévő csempékkel, a csempék robbanásszerűen kibújnak a mappából stb.)

Interaktív tartozékok (pl. tokok) támogatása: mindenki ismeri a HTC One (M8) "Dot View" tokját, vagy a Samsung és LG egy-egy olyan tokját, melyek felébresztik a telefont, mikor kinyitjuk őket, igaz? Nos, az ilyen tokokhoz és hasonló kiegészítőkhöz nyújt majd még támogatást ez a frissítés: lehet, hogy lassan Lumia készülékeinkhez is kaphatunk hasonló tokokat?
Egyes hírek szerint a HTC már tesztel egy Windows Phone-os, a HTC One-hoz hasonló készüléket, ami azt is jelentheti, hogy emellé is kaphatunk majd ilyen Dot View tokot.

Cortana a névjegyek között: a kérdés az, hogy ez miért jó: nos, ez lehetővé teszi, hogy autóban ülve is egyszerűen elérhessük a beszédfelismeréssel működő funkciókat.

További "finomságok": 1280 x 800 px felbontás támogatása, 7-inches kijelzők kezelése, egy közepes méretű (a hagyományos négyzet alakú) élőcsempe az Áruháznak, Voice over LTE (VoLTE) hangüzenetek támogatása.

Egyes források szerint a frissítés már akár a jövő héten, vagy augusztus közepén már elérhetővé válhat a fejlesztők számára. Ez kicsit gyors tempót diktál a Windows Phone 8.1 + Lumia Cyan kiadása mellett, hiszen a Lumia 925-ön és 625-ön kívül alig kapta meg néhány Lumia 1520 a frissítést (pedig már egy ideje elindult kifelé), de az első frissítőcsomag máris készen áll a rendszerhez. Ezek mellett továbbá új készülékeket is várhatunk, melyek eleve ezzel a frissítéssel érkeznek majd.
nincs még hozzászólás