Windows 10 Mobile: dátum és pletyák

2015. július 30.
1.2361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
A Windows 10 megjelenése után kaptunk egy kis információt a Windows 10 Mobile-ról is (megjelenési dátum, készülékek és funkciók tekintetében is).

Megjelent a Windows 10 és már mindenki letöltheti, azonban mobilos testvére, a Windows 10 Mobile, még igencsak gyerekcipőben (vagyis Windows Insider programban) jár, de a kitűzött, eredetileg csak "ősz"-ként ismert megjelenési határidő már közeleg.

Most a Windows 10 megjelenése után a Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy a Windows 10 Mobile RTM-változatát a tervek szerint szeptemberre befejezik és a hónap közepére már megjelennek az új rendszert futtató Lumiák (köztük az új csúcskészülékek is, melyek a pletykák szerint a Lumia 950 és 950 XL lesznek). A többi, Windows Phone 8.1-et futtató készülék számára októberben kezdődik meg a frissítés kigördítése, melyet a Lumia Denimnél lényegesen gyorsabban szeretnének eljuttatni a felhasználókhoz.

Az is kiderült, hogy a világ mely részein melyik készülékek kapják majd meg először a frissítést. Ez azt jelenti (ahogy korábban már megerősítették), hogy a Windows 10 Mobile, mint frissítés, "hullámokban" fog kigördülni. Íme, hogy hol melyik készülékek kapják meg a frissítést először:
USA: Lumia 640, 640 XL és 430 Dual-Sim.

Egyesült Királyság: Lumia 435, 535, 640, 640 XL, 735, 830 és 930.

Világ többi része: Lumia 430, 435, 532, 535, 540, 640, 640 XL, 735, 830 és 930.
Az USA-ban nagy valószínűséggel a szolgáltatók miatt kaphatja meg eleinte csak három készülék a frissítést, de vélhetően mindenütt viszonylag gyorsan fog haladni a kigörgetés és nem kell majd negyed- illetve féléveket várnunk egy-egy készülék frissítéséig.

Joe Belfiore-ék egy, a The Verge-nek adott interjú során elmondták, hogy a Windows 10 Mobile felhasználói felülete és funkciókészlete már közel van a véglegeshez (ami valószínűleg a belső, Windows Insiderek által nem tesztelhető verziókra vonatkozik elsősorban), de még több újítást majd közvetlenül a megjelenés előtt vezetnek be. Ez reményt adhat, hogy a jövőben talán még lehetőségünk lesz az asztalról is SMS-t írni az új, univerzális csevegőalkalmazás segítségével.

Terry Myerson megerősítette, hogy a Microsoft a jövőben több hangsúlyt fektet majd a felső- és prémiumkategóriás készülékekre. Azt is kijelentette, hogy céljuk egy prémium-márkás eszközcsalád felállítása (ami akár egy Surface telefonra is utalás lehet). Úgy fogalmazott, "talán kettőt látunk majd, de egy biztos lesz.".

Kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő a Windows 10 Mobile számára.
nincs még hozzászólás