Olivia Pope eltűnése várhatóan sokkal nagyobb meglepetésekhez vezet majd, amikor a sorozat 4.
évada visszatér január 29-én - tudhattuk meg a TVline jóvoltából.
Az utolsó részben Olivia (Kerry Washington) egy romantikus randevú kellős közepén eltűnt saját lakásából, csupán egy kiborult pohár bort hagyva maga után a méregdrága hófehér kanapén.
?Egyből Olivia eltűnésével foglalkozik majd a következő rész,? - Darby Stanchfield (Abbie).
Ez azt is jelenti egyben, hogy mindenki ezen dolgozik majd, ez lesz az Olivia Pope és társainak legnehezebb ügye.
"Ahogy már láthattuk az évad első felében, Quinn egyre inkább kezdeményező szerepben tűnik fel és egyre inkább kezébe veszi az irányítást, így amikor Olivia eltűnik, ismét eljön az ő ideje." - Katies Lowes ( Quinn)
Ráadásul Abby immár a Fehér Ház Sajtószóvivőjeként lesz kénytelen gladiátorkodni - ismét.
Azonban a sorozat visszatérése az első évad rajongóiak tartogatja a legnagyobb meglepetést:
Az elkövetkező négy rész során a lehető legnagyobb dobásra kell felkészülniük, amely hasonlóan sokkoló hatással bír majd, mint amikor kiderült, hogy Központ, azaz Rowan Olivia édesapja.
A Scandal az a sorozat, amelyik sosem fél 19-re lapot húzni, vajon mi jöhet még?