Videón, ahogy elindul a kínai holdszonda a mintákkal a fedélzetén

2024. június 04.
13.4401
csirkee profilja, adatai
csirkee
A hétvégén sikeresen landolt a kínai Csang'e-6 holdszonda a Hold túlsó oldalán, ahol nem sok időt töltött el, ugyanis megérkezését követően azonnal elkezdte a kőzetminták begyűjtését és magyar idő szerint kedden 0 óra 38 perckor vissza is indult velük, melyről videó is készült.

Történelmi jelentőségű missziót hajtott végre a Kínai Nemzeti Űrügynökség, a Csang'e-6 szondájuk vasárnap puha landolást hajtott végre a Holdnak azon felén, amit mi sosem láthatunk a Földről. A Déli-sarki Aitken-medence területén, ahol az egység körülbelül 2 kilógrammnyi talaj- és kőzetmintát gyűjtött össze, ehhez még 2 méteres mélységre is lefúrtak.

Az összeszedett minták átkerültek a visszatérőegységre, ami már meg is kezdte útját a Föld felé. A tervek szerint június végén fog landolni a mintákkal együtt, amit már nagyon várnak a szakértők, hiszen korábban sosem sikerült erről a területről talajmintákat gyűjteni és a Földre hozni. Első körben természetesen a kínai tudósok fogják megvizsgálni, majd ezt követően más országok tudományos emberei számára is lehetőséget fognak biztosítani.

A visszatérő egység indulásáról videó is készült, amit megosztottak. Ezen nem csak az egység indulása látható, hanem például a talaj fúrása is, és a minták begyűjtése.

2 hozzászólás

Porthos

9 hónapja, 5 napja

Woooow de komoly látvány!

válasz erre

zender

9 hónapja, 5 napja

Wooooow de menő!

válasz erre