2022-ben a NASA sikeresen végrehajtotta az Artemis program első szakaszát, melynek során az SLS rakétával elindították az Orion űrkapszulát, mely végül visszatért a Földre. A vizsgálatok során kiderült, hogy az űrkapszula hőpajzs része nagyon megsérült és több hibát is felfedeztek rajta, ami miatt további fejlesztésekre volt szükség.
Mindeközben a NASA hivatalosan is elhalasztotta a további Artemis küldetések időpontját, így csak 2026-ban léphet ismét ember a Holdra, ám ez még mindig csak elmélet. A NASA megbízott főfelügyelője, Georga A. Scott kiadott egy új Artemis II jelentést, amelynek célja, hogy megvizsgálja, mennyire áll készen a NASA a jövőre induló űrmisszióra. Ebből a jelentésből kiderül, hogy az Orion hőpajzsával kapcsolatos problémák még mindig aggodalomra adnak okot.
A főfelügyelő szerint a hőpajzs teljesítménye "kockáztatja, hogy a nem védi majd kellőképpen a kapszula rendszereit és a legénységet a jövőbeli küldetések során történő visszatérés szélsőséges hőjétől". A NASA-n egyre nagyobb a nyomás, hogy ikonikus küldetése mikor fog megvalósulni. Mindezek ellenére az űrügynökség úgy tervezi, hogy 2025. szeptemberében elindítja az Artemis II emberes küldetését, melynek során a négy tagból álló legénység közel fog kerülni a Holdhoz, majd visszatér.