Verekedés az LG G2-ért

2013. augusztus 13.
7331
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Az LG a múlt héten szerdán tartotta meg a G2 típusjelzésű vadonatúj high-end okostelefon hivatalos nemzetközi bemutatóját, a 700 főt felvonultató rendezvénynek New York adott helyszínt.

Nem sokkal később, pénteken a gyártó saját hazájában is bemutatkozott az LG G2, ott azonban korántsem ment minden olyan rendben, mint az amerikai rendezvényen.

Történt ugyanis, hogy az egyik marketinges kollégának az az ötlete támadt, hogy héliummal töltött lufikhoz kössenek olyan vouchereket, melyeket aztán később a szerencsés begyűjtők LG G2-re tudnak majd beváltani a boltokban. Az LG száz telefont kívánt ily módon ajándékba adni, azonban a dolgok nem éppen a tervek szerint alakultak.

A résztvevők ugyanis egyszer csak hirtelen megrohamozták a lufikat, melyekért kisebb fajta verekedés tört ki, ezenkívül pedig egyeseknél még házi készítésű dárda és légpisztoly volt, hiszen ezekkel ugyebár még a levegőben szálló lufikat is könnyen a földre lehet kényszeríteni. A végeredmény 20 sérült, akik orvosi ellátását természetesen fizeti a gyártó. Ezenkívül egyébként még egy ugyanilyen lufis akció is tervbe volt véve, ezt azonban gyorsan törölték a programból.

nincs még hozzászólás