Már évek óta van Facebook és Messenger, ám eddig okostelefonokon csak jelszóval lehetett bejelentkezni, ez hamarosan változik, a Meta bejelentette, hogy érkezik az azonosítókulcsok támogatása Android és iOS készülékekre is, így most már biometrikus azonosítással is beléphetünk majd.
Az új funkció zökkenőmentesebb bejelentkezést tesz lehetővé, mivel az azonosítókulcs lehetővé teszi az emberek számára, hogy ugyanazokkal az adatokkal jelentkezzenek be, amelyeket már használnak személyazonosságuk igazolására okostelefonon. Ilyenek például a PIN-kód, az ujjlenyomat vagy az arcfelismerés.
Ez nemcsak kényelmes, de biztonságosabb megoldás is, mint a hagyományos jelszavak. A Meta elmondása szerint első körben a Facebook kapja meg az új azonosítási funkciót, majd a következő hónapban a Messenger is megkapja. Mindehhez csupán frissíteni kell az alkalmazásokat a készülékeken, majd a Fiókközpontban beállítani az új Azonosítókulcs opciót.
