Véget érhet A Hatalom Gyűrűi sorozat a silány nézettségi adatok miatt

2024. szeptember 11.
23.2151
csirkee profilja, adatai
csirkee
A közelmúltban jelent meg A Gyűrűk ura előzménysorozatának a második évada, mely a legfrissebb nézettségi adatok szerint már nem akkora siker, mint az első évad volt, ami miatt veszélybe került a széria jövője, egyes pletykák szerint az Amazon törölheti a harmadik évadot.

A Hatalom Gyűrűi egy előzménysorozat J.R.R. Tolkientől, melyben Középfölde második korszakát ismerhetjük meg. A második évadot sokan úgy írták le, hogy visszatérés az eredeti A Gyűrűk Ura filmtrilógiához, de sok kritika érte a produkciót a párbeszédek és a drámaiság hiánya miatt. A rajongók pedig nem mutatnak kellő érdeklődést a sorozat iránt, egy független mérés szerint 11 nap alatt 40 millióan nézték meg világszerte a folytatást.

Mindeközben a produkció elképesztően drága volt, 535 millió fontba került, nagyjából 250 milliárd forintba. A Hollywood Reporter szerint az első évad nézőinek a 37 százaléka soha nem fejezte be a sorozatot, egyszerűen elveszett az érdeklődés iránta. Az Amazon stúdiónak hamarosan el kell döntenie, hogy mit kezd a sorozat harmadik évadával, megy a süllyesztőbe vagy estleg teljesen átdolgozzák azt.
5 hozzászólás

Tamás

3 hete és 2 napja

Sajnos egy gusztustalan woke mocsok az egész sorozat!
A tündéket játszó emberek maximum alkoholista parasztot vagy valami kevésbé fontos karaktert játszhatnának. Néger tünde!?!?!? ???? Nézzük meg a mozifilmeket, szép emberek játszanak tündét nem puffatfejű bugrisok.
Gyaplábúak: iszonyat idegesítő felesleges karakterek.
A főszereplő lány, egy hisztis kis hülye *****.
Érdektelen **** történet, **** forgatókönyv, pocsék felesleges karakterek.
Méltatlan ez a szenny Tolkien világához.
Sajnos ugyanolyan libernyák fos, mint a Star Wars Akolitus.
A lényeg: legyen benne feka, ázsiai és sok csúnya ember és hitessük el, hogy bárki lehet bármi. ????

válasz erre

CharlieFirpo

3 hete és 4 napja

Menj már! meglepett smiley NAgyon gyorsan feladták. szomorú smiley

válasz erre

inkognito

3 hete és 4 napja

Kisfaludy82 írta:
Mondjuk alig lehet hallani ezekről a sorozatokról, nagyon rossz a promó.. Így nem meglepő, ha valami nem megy.
Csak nálunk nincs reklám, külföldön ezerrel tolják. Elég csak németbe elmenned.

válasz erre

Kisfaludy82

3 hete és 4 napja

Mondjuk alig lehet hallani ezekről a sorozatokról, nagyon rossz a promó.. Így nem meglepő, ha valami nem megy.

válasz erre

betyár

3 hete és 4 napja

Minek költenek rá ennyit?! nem is értem

válasz erre