Változások a Lumia Cyan kiadása terén?

2014. július 12.
6791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
Korábban a Microsoft India egy tweetben azt üzente, hogy a Lumia Cyan (és a Windows Phone 8.1) frissítés július első két hetében fog megérkezni a Lumia eszközökre, egy újabb tweetben azonban már mást állítanak.



A korábbi információkat megcáfolja a fenti képen látható, négy napja írt válasz, hiszen korábban a Microsoft India nyilvánosan kiírta, hogy a Lumia Cyan frissítés július első két hetében fog megérkezni az érintett készülékekre.

A mostani üzenet csak annyi volt, hogy "a Lumia Cyan elérhető a finnországi Nokia Lumia eszközökön és a világ többi részére idén nyáron érkezik meg", ami egyrészt annyiban talán félreérthető, hogy a Lumia Cyan kizárólag néhány Lumia 925-re érkezett meg, valamint már néhány országban (Spanyolország, Thaiföld, Taiwan) a Lumia 625-re is elérhetővé vált a napokban.

A frissítés menetéről továbbra sincs hivatalos, részletes információnk, ugyanis a Nokia weboldalán még mindig csak a Lumia Black frissítésig listázzák az elérhetőséget, a Microsoft pedig nem tett közzé (az említett két tweet kivételével) bejegyzést a témával kapcsolatban.

A frissítés menetét nyilván a Nokia felvásárlása kavarta fel, hiszen a Lumia Black (+ Windows Phone 8 GDR3) világosan követhető volt, most pedig csak innen-onnan hallani, hogy valaki megkapta a frissítést és a többség még mindig vár. Nemrégiben erősítették meg, hogy a Vodafone Australia már elfogadta a Lumia Cyan frissítést a Lumia 925-re, ami azt jelenti, hogy nemsokára megindul a kiadása a szolgáltatónál. A Nokia Power User közzétett egy kis táblázatot is, mely úgyszintén a Vodafone Australia frissítéseihez kapcsolódik, és az derült ki, hogy már több Lumia készüléken is tesztelés alatt van a frissítés. Ez a menet megint csak felettébb szokatlan, hiszen általában a szolgáltatói készülékek hetekkel-hónapokkal később kapják meg a frissítést független társaiknál.

[caption id="attachment_10998" align="aligncenter" width="643"] ? Nokia Power User[/caption]

Ha valaki követni szeretné a frissítést (más felhasználók nyomán), akkor ebben a fórumtémában megteheti.

Forrás: Nokia Power User / Microsoft India (Twitter) / WMPowerUser
nincs még hozzászólás