Még a tegnapi nap során érkezett egy friss előzetes Az apáca 2-höz, melyből kiderül, hogy ismét félhetünk az apácáktól a sötét kolostorokban. Az első film még 2018-ban jelent meg, hatalmas bevételt hozott össze, annak ellenére, hogy a kritikusok nem voltak megelégedve az alkotással. Az írót és a rendezőt is leváltotta a stúdió, remélve ez segít a franchise-on.
Az apáca 2. főszerepében ismét Taissa Farmigat láthatjuk majd - aki egyébként Vera Farmiga színésznő húga, aki Lorraine Warrent játssza a Démonok között-filmekben -, de visszatér még Maurice, a francia fiú is. Az apáca második része idén szeptember elején fog a mozikban landolni, addig pedig érdemes megtekinteni az első előzetesét.