Utoljára frissült a Budgie 10-es verziója

2017. április 25.
3.7701
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az Ubuntu Budgie csapata blogolt, és végre azt írták, amit sokan vártak már, mely szerint elérhetővé vált a népszerű Budgie asztali környezet legújabb verziója, ami a bugfix mellett több változást is hozott magával.

Itt van kezdetnek a Qt5, ami még ha nem is most, de a közeljövőben mindenképpen megérkezik a Budgie alá, mint építőelem, ez pedig vélhetően a Budgie 11-es verziójában lesz fellelhető, ugyanis a 10-es széria, a mostani 10.3-mal véget ért, hivatalosan is a következő főverzióra fókuszál a csapat.

A még GTK alapokon érkező Budgie 10.3 sok hibajavítást eszközöl, amelyek közül az egyik Raven Sidebar-on lévő zenelejátszó bizonytalanságait orvosolja. Találunk azért újdonságot is, hiszen nem csak pontosították, de szó szerint újra rajzolták az Alt+Tab billentyűkombinációt, amely így nem csak szebb, de jobb működést is biztosít.

Utoljára frissült a Budgie 10-es verziója - 2. kép


Egy másik apróság, de sokaknak igen fontos változás az óra testreszabhatósága, amelynél szabályozhatjuk a formátumot, de egy egyszerű opció segítségével ki is írathatjuk az aktuális dátumot.

Utoljára frissült a Budgie 10-es verziója - 3. kép

2 hozzászólás

VDemon

8 éve, 8 hónapja és 23 napja

Szép ez a rendszer.

válasz erre

Eltohn

8 éve, 8 hónapja és 23 napja

Mit lehet javítani az alt+tab működésén? meglepett smiley

válasz erre